Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 3. szám - SZOCIOGRÁFIA - Miskolczi Miklós: Kettő - Gyurináék hét életéből
— Nyáregyházán szoba-konyhában laktunk, pedig akkor már megvolt a tíz gyerek. Ott született a két utolsó. Azt mondták ott, hogy menjek ki a szoba-konyhából, mert a szövetkezetnek kell a ház. Mondtam, kimegyek, adjatok egy házat és már nem is vagyok itt. Azt kérdezték, melyik házat? Mondtam, a régi csendőrlaktanyát. Azt mondták, azt nagyobb kommunistáinak adják. Én akkor azt mondtam, megálljaitok, az anyátok úristenit, leszek én olyan kommunista, hogy ti nem is hiszitek. Kezdtem aztán én is. És arra rájöttem, hogy a tudást, tetszik tudni, meg a pártot nem lehet elvenni. GYURI: — Bányásznak mentem, 1950-től 1952-ig Tatabányán dolgoztam. Akkoriban volt ez a munkáskáderek kiemelése. Talán emlékszik. — Hogyne. — Na, íelhívattak: akarok-e katonatiszt lenni. Jobb dolgom lesz, meg ilyen alá- festési dolgok. Ráálltam, ötvenháromban meg beleestem a szórásba, amikor leépítették a tisztiiskolásokat. Hazaengedtek szabadságra, Sztáliniv árosba a mamáékhoz. Itt kaptam egy .táviratot, hogy azonnal vonuljak be, és akkor volt, hogy mi beleestünk a szórásba. Egyébként nagyon szerettem a tiszti iskolát. De ott volt az első csalódásom is. Elsőéves hallgató voltam, és nagyon jól ment. Egy gyakorlatot, amiben volt aláaknázott híd is, elsőéves hallgató létemre gyönyörűen levezettem, időre megérkeztem, mert egy célpontot el kellett foglalni. És akkor engem félretettek, mert leépítették a hadsereget, és mert nem volt párttagsági könyvem. En megkérdeztem, amikor bevonultam, -hogy nem baj-e, hogy nem vagyok párttag. Akkor azt mondták, hogy nem baj. Ne értsen félre, én nem a rendszert okolom, egyáltalán, abszolút nem. A későbbiek folyamán igazolta a rendszer, hogy sok jó dolgot csinált. De akkor én beleestem a szórásba, és úgy éreztem, hogy félre tettek. Nem kell magának mondani, felnőtt ember maga is — a tüske mindig bennem van és mozog. Ide helyeztek a laktanyába, Sztálinvárosba, hogy töltsem le a még hátralévő időmet mint sor-szakasz- vezető. Lakott a mi lépcsőházunkban egy hadnagy. Az meglátott a laktanyaudvaron és kérdezte, hogy: na, mi van magával, nem volna-e kedve vegyvédelmisnek jönni. Valami Jenőnek hívták a szivart. Másnap az eligazításnál már vitt is magával. Azt mondja: idefigyeljen, ha már nem lett tiszt, jöjjön, írjon alá továbbszolgálatok Spekuláltam. Azt mondja, nincs ebből hátránya magának. Katona marad, előnyére válik. Elég jól dolgoztam, meg minden, szerettek is. Bemaradtam. Kérem, amit most mondolc, ez talán ki is maradhatna. — Ha megírtam, megmutatom, magának. — Na jó. Szóval akkor történt egy félrelépésem. Így mondják az emberek. Hét hónapra lecsuktak, és leszereltek. Oroszlányban dolgoztam a büntetőszázadban, merthogy vájár voltam eredetileg. Amikor szabadultam, hazajöttem, de nem sokáig bírtam a mamáéknál. Ulkmukfukk fölmentem Pestre. Ott megint belekerültem egy uszályba, és odáig fajult, hogy megint belekeveredtem egy bűncselekménybe. Ezért két évet húztam le. 1960-ban szabadultam. Az én életem mozgalmas ám! Amikor elbocsátottak Ba- racskáról, akkor a nevelőtiszt behívott, és azt mondta: ide figyeljen, én végignéztem a maga káderlapját, maga iskolázott ember, négy polgárim van, szóval nősüljön meg, hátha az segít magán. De nem ám börtönviselt asszonyt, meg nem ám micsodát, hanem olyan asszonyt, aki kiáll maga mellett. Hazajöttem és összeült a házrtamács, hogy mit csinálják. Jóska akkor az öntödében volt párttitkár. Ügy gondoltuk, hogy menjek az öntödébe. Az ő keze alá kerülök. Ott leszek szem előtt, majd ő megmondja, ki a nem megfelelő ember, s a többi. — Hányban volt ez? — 1962-ben. JANI: — A felszabadulás évében voltam hatodikos, úgy felesben végeztem el, mert a felszabadulás előtt kezdtem és utána fejeztem be. Akkoriban költöztünk át Albertir- sára. Apu sokmindennel foglalkozott, csakhogy a családot el tudja tartani, bejár2fi4
