Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: "Nékem van-é már utam?" (Széchenyi István eszmerendszere II.)
táron alig értem át, megéreztem a Szent Szövetség hatalmát és titokzatos befolyását: minden könyvemet elvették.” Október 8.: kerületi ülés a pozsonyi diétán: „Mindabban, amit láttam, kevés praktikus értelmet találok. A rendek nincsenek lövőhelyzetben: innen származik egyfajta vetélkedés, hogy ki mond erősebbet, hatásosabbat. Az ifjúság csak azokat tartja jó hazafiaknak, akik a császár, etcetera ellen látszanak lenni. A mérsékelt megfontoltság — eddigelé — kárbaveszett fáradtság.” Október 30.: A Habsburgok hatalma „a mi előítéleteinken és tudatlanságunkon alapul. Nem természetes-e hát, ha félnek a világosságtól és elfojtják azt?” November 3.: „Beszéltem a kerületi ülésben; minden honfitársamat ellenségemmé tettem.” Ez az a bizonyos rövid felszólalás, amelyben birtokainak egy évi jövedelmét, mintegy hatvanezer forintot ajánl föl a megalapítandó magyar tudós társaság céljaira, amivel egycsapásra jeles, szeretett és csodált személy lett. Miért gondolja hát, hogy ellenségévé tette honfitársait? Ezt kell végezetül megvizsgálnunk, hogy személyiségének végső nyitjához eljuthassunk. Az országgyűlésen rögtön észreveszi, amit rajta kívül sokan: a rendek nincsenek lövőhelyzetben. Ám meglát valami mást is: a diétái követek, erő híján, demagógiába menekülnek. Minden igaz, amit mondanak, s még az is, amit nem mernek szóvátenni, de mert csak mondani lehet, érvényesíteni nem, ettől válnak diikcióiik fráziispufogtatássá. És ezt már csak Széchenyi veszi észre. (Folytatjuk) HARASZTI LÁSZLÓ: SÉTA 168