Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 2. szám - Bálint Endre: Életrajzi törmelék VI.
Az Orczy út és a Héderváry utca sarkán lakott Búd János, a Bethlen kormány pénzügyminisztere, akinek Magda nevű lánya a Rezső téri iskolába járt, mint én, és akibe azonnal beleszerettem harmadik elemds mivoltam teljes hevületével... És folytatva az utamat, befordulva az Elnök utcába, néhány házzal a sarkon túl egy vasrácsos kapu mögül két furcsán vigyorgó figura bámult ki, és tekintetük túlhatolt a véges határokon. Egyszer megkérdeztem anyámat, hogy „kik ezek az emberek”? — Szegény idióták — válaszolta... Majd megmagyarázta, hogy mi az az idióta. Hat-hét éves lehettem, amikor egy jókedélyű, testes asszonyság volt nálunk a háztartási alkalmazott, igen kedveltük; erősen vonzódott a modern magyar irodalomhoz. A „Nyugat” évfolyamait az első számtól tálán 1923-ig, bekötve a ház padlásán őriztük, hiszen anyámnak fivére volt Osvát Ernő, és a lap képzőművészeti kritikusa meg apám, Bálint András volt, így hát duplán is dukált, hogy ingyen kapjuk meg. Egy alkalommal valami miatt Anyámnak szüksége volt az egyik példányra, és felment a padlásra, hogy lehozza a keresett számot. Az összes évfolyamnak hűlt helyét találta, s mint kiderült, a derék, jókedélyű asszonyság eladta egy antikváriusnak. Vissza kellett vásárolnia anyámnak 15 bekötött évfolyamot, de hogy a visszavásárolt köteteknek mi lett a sorsuk, azt már magam sem tudom. Viszont kaptunk a derék hölgytől két kis cicát, melyeket nővérem is, én is imádtunk, míg az egyik le nem zuhant a harmadik emeletről, és éppen az iskolából visszajőve! láttam egy akácfa mellett, amint már ellepték a férgek, és eddig ismeretlen szomorúság költözött a szívembe... „Örömvölgy utca örömtelen” — Babits Mihály verssora jutott eszembe most, amikor megidézem az Orczy úton eltöltött 18 év után a;zt a 12 évet, amit anyámmal az Örömvölgy utca 9/a. I. emelet 12. szám alatt töltöttünk sokkal szerényebb körülmények között, mint annak előtte. Az Orczy úti lakás kétszobás-komfortos otthonunk volt, amit anyám csak a legnagyobb nehézségek között volt képes fenntartani. Apám halála után még nyolc évig balanszírozott anyagilag, hogy létezni tudjunk, de azután minden tudománya csődöt mondott, és szinte félve közölte, hogy ott kell hagynunk a régi lakásunkat. Az örömvölgy utcát ma miár Diószegi Sámuel utcának nevezik, ?s párhuzamosan fut az Orczy úttal, amit Mező Imre utcának neveznek. Ennek a v párhuzamosnak nem is 'kellett a végtelenben találkozni, mert egymásba futottak az Elnök utcai Ruhagyárral szemben. Mennyire más jellege volt minden tekitnetben az Örömvölgy utcának! Az egyemeletes házzal szemben, amelyben laktunk, ott ontotta bűzét a Szesz és Élesztő Gyár, és az utca jóformán minden sarkán kocsma állott. Lakásunk alkóvos, szoba-konyhás „proli”-flákás volt, és a W. C. a hátsó lépcső mellett egy akácfára ásított. Az udvaron egy akácfa magasodott a háztetőig... Az utcáról három lépcső vezetett fel egy tipikus józsefvárosi „csehóba”, azaz Kávémérésbe, ahoi három biliárdasztal gondoskodott biiiárdszenvedélyem éveken át tartó kiéléséről, és félliteres bögréből a tűzforró tejeskávé feflhörpintéséről, Vajon él-e még Topánka úr, aki dróthúzó volt a Ganz-Mávag gyárban, és aki szerint Hurhii (Churchill) úr majd megmutatja annak a kefebajuszúnak (Hitler), és aki azért nem „kedvelte” a nyilasokat, mert „azok olyan haszonlesőek”... Topánka úr volt az állandó biliárdpartnerern éveken át, és bizony sokszor előfordult, hogy annyira eladósoidtam, hogy fűhöz-fához kölcsönökért kellett rohannom, majd megint másokhoz, hogy visszafizethessem az előbbieknek rút adósságaimat... Talán 1938 táján lehetett, hogy hónom alá csaptam egy nagy mappát, szinte valamennyi 1937-iben és 1938-ban festett képemmel, és felkerestem Szilágyi Sándor ismert műgyűjtőt és sírkőkereskedőt a Fiumei úton levő raktár-irodájában. Felajánlottam neki valamennyi képemet 10 vagy 15 pengőért! Ha megveszd, akkor hármas hasznot jelentett volna számunkra: először: valószínűleg megmaradtak volna azók a műveim, amelyeket 1945 januárjában elégettem. Másodszor: Szilágyi Sándor vagy élő örököse 30—40 olyan kép birtokába lenne, amelyekből egy darabért ma az Aukción 30—40 ezer forintot fizetnek; és harmadszor: kifizethettem volna Topánka úrnak 15 pengőnyd piszkos adósságomat, és megkímélhettem volna magamat olyan izgalmaktól, melyek miatt jóformán aludni sem tudtam hosszú ideig... Hát bizony a Grasham művészein nevelődött Szilágyi Sándornak nem ért 146
