Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 12. szám - Páskándi Géza: Egy népmonda feldolgozása (paródiák)

Nézzük a kéziratot közelebbről. A papír kb. 20 milliméteres vastagságú, a margó három centiméter, molytól alig rágott bolyhozat. Itt-ott jól kivehető gyertyapöttyök vannak rácseppentve: az általunk felfedezett viasz régisége nem hagy kétséget afelől: csakis spanyol lehet. Ez, alkalomadtán, ki kell, hogy szélesítse vizsgálódásainkat a szomszédos neolatin literatúrák (a spanyol és portugál) felé is.

Ennyit a kézirat benső becséről. Most nézzük a külsőt, a felszínt. A kézirat tulajdonképpen első változata az Adriai tengernek Syrenája címűnek, amely számomra egészen 1651-ig, tehát Bécsben való megjelenéséig ismeretlen maradt. A kézirat hátoldalán egy ravennai babérlevélárus bevétel-kiadási jegyzéke olvasható. A tinta egykoriságra vall (továbbá a tintázat állapota). Mindebből logikusan következik két dolog is: 1. vagy Zrínyi (netán a másolója) használta makulatúrának a ravennai babérlevél-árus könyvelését, vagy 2. a kereskedő írt a Zrínyi-kéziratra. Volna még egy harmadik lehetőség is: Zrínyi kis ideig — valamilyen okból — babérlevél-árus volt Ravennában.

Minket azonban főképp egy másik kérdés izgatott.

Lehetséges volna-e, hogy a szirének (ezek a halfarkú, leány felsőtestű, bűvös vizitündérek) távoli rokonai — szeretői? — a mi Balatonba fúlt kecskéinknek?

Egy G. P.-nek nevezett klausenburgi mester, 1790-ben (lehet valamivel később, talán 1970-ben) olyan stúdiumot írt, amelyben érdekes összefüggéseket vet föl Poszeidón vagy Neptunus és Próteusz eltévedt (elbarangolt) nyájairól. Ezek szerint: ha a szárazföldi nimfák hímnemű társai a szatírok (pánok etcetera) — akkor a sziréneknek is kellett, hogy legyen hímnemű megfelelőjük: vizi-pánok (és nem vicispánok!) Lehetséges volna, hogy a mi Balatonunkban

1119