Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 12. szám - Páskándi Géza: Egy népmonda feldolgozása (paródiák)

Erre a juhász: fogadjunk, hogy nem. Egymás markába csaptak. Ezt a változatot először egy sajtófogadáson hallottam a Búsuló Juhászban hajnali ötkor az asztal alá süllyedt szegényektől. Igen, le voltak ezek süllyedve királyi átok nélkül is. Bakancsból kilógó nagylábujjuk körme csak úgy kaparta az olajos padlót. Filmesek forgolódtak körülöttük: hogy is történt, mint is történt, hogy így lesüllyedtek. A híradó is kijött. A rendezők. Egyik tehetségtelenebb, mint a másik. Az egyik Lesüllyedt, ki szintén résztvett e fogadáson, okos volt: záróra utánra berendezett egy kis italmérést ultival egybekötve. Hogy hol? A korcsma legnagyobb asztala alatt. A terítő lecsüngött: eltakarta a kis kimérő pultot és őket, hármójukat. A takarítónők régen elmentek már, így nyugodtan iddo- gálhattak az asztal alatti kiskorcsmábán. Fogalmuk se volt a rejtett kamerákról, az egész sajtófogadásról. Engem is meghívtak a fogadásra, ahol mindenki ott tolong — az asztal alatt: sajtó, rádió, tévé, film, színház, muzsika. Szóval a fényes népek. Szerényen a sarokbahúzódom, megeszek néhány szendvicset, megiszom egy-két pohár bort — és nem akarok fogadáson résztvenni, se fogadva lenni és se fogadni többé. Soha többé! Az egyik riporter (nagyokos) azt kérdezi az Asztal Alá Süllyedtek egyikétől:

— Ha újra születhetne, megint csak kijárna a lóversenyre? És bejáratos volna a padlón az asztal alatt?

Szegény lesüllyedt öntudatosan bólint. Méltósága ugyan csak ötcentivel van a padló felett, de mégis toronymagasan emelkedik a kérdező fölé.

Ebből az egész díszes társaságból egyedül én tudtam hát: miért is búsul a Búsuló Juhász?

Hajnali tizenegy tájban, amikor végleg bezárt az asztal alatti italkimérés, én is hazamentem. Bizsergetett az érzés: én nem tagadtam le, én vállaltam őket. Az asztal alá süllyedt, dülledtszeinű, reszel őshangú szegényeket. Vállaltam.

Azon a fényes fogadáson.

1116