Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 12. szám - Horváth Béla: "Add kezembe e zárt világ kilincsét..." Az életkudarc kompenzációjának kísérlete József Attila Gyömrői Edithez írott verseiben (tanulmány)
száma is növekszik. Az ekkor keletkezett művek uralkodó motívuma már a bűn, bűntudat, szorongás. (Bűn, Mint a gyermek) Az évek során hiányával növekvő mama-alak most a 16 évvel ezelőtti iszonyatos emlékekben, a gyermekre szakadó árvaságban villan fel. (Ajtót nyitok) Az önmagára figyelés, a rettenet, amely a tudati változásait kíséri, sajátos képben mutatkozik meg. Az elme szétesésének motívuma, a ketrecében ugráló majom képe 1935-ben, a Leülepszik című versben bukkan fel először. Leülepszik, nem illan ■ el bajom. Bár munkát fogni, noha mit se tud már, a szerencsétlen ember ugrabugrál, mint ketrecében az ijedt [majom. A Kiáltozás segélykéréseiben, versindító helyzetben ez a kép intonálja a mű lényegét, a büntetéstől való félelmet. Majd másutt általános érvényűvé válik (az egyes szám többes számmá alakul) az eszme, a szép szabadság veszti értelmét: Légy ostoba! ,Ne félj; a szép szabadság csak ostobaság. Eszméink között rabon ugrálunk, mint az üldözött majom, ki tépi ketrecének rácsát. (Légy ostoba) Az én-vesztést, a megbolondulástól való vissza-visszatérő félelem is jelzi, (Kiáltozás, Kész a leltár) s a folyamat befejeződését mutatja, hogy az 1937-es versekben a motívum már rezignáltan, tényként elfogadva szerepel. Az egyéni szorongások és a társadalmi meghatározottság összefüggésére utalnak az ellenrendet, a „vasvilágot” felmutató versek. A bürokratizált, manipulált „rend” képe (Levegőt) mintegy gondolatilag folytatódik a Légy ostoba című szonettben, ahol a költő a következményt, az ember lelki megnyomorodásának fiziológiáját tárja fel. A „negatív szabadság” (Balogh László) az Eszmélet „boldogságára” emlékeztető módon a konformizmus apoteózisában csúcsosodik ki, majd a záró szakaszban ellentétként az ember valóságos lényege jelenik meg: Nem lehet soha nem igaz szavad — jó leszel, erős, békés és szabad vendég múlt s jövő asztalainál. A Világosítsd föl értelmetlen rendje az emberi tevékenység, az értékek áruvá válásában, a szabad és a jó e logikán alapuló szükségszerű konfliktusban mutatkozik meg. A verset elemző Bókay Antal írja: „Elvileg sem merül fel a korábban (1932—35) reális perspektívaként megrajzolt közösségi jövőre irányuló humánus világ képe. E típus 1935—3:7-ben egyre ritkábban nyer megfogalmazást, ilyenkor is rendkívül elvont formában.” Az összegző szándékú Kész a leltárban a halált immár tényként elfogadó attitűd tárul elénk: Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen, de ágyban végzem, néha lezt remélem. A Petőfi-utaláson kívül fel kell figyelnünk még egy motívumra. Korai költészetében előfordul az akasztás, mint sorsalternatíva, illetve a társadalmi kötöttségek elleni fellépés megtorlásaként. (Nekem mindegy, Itt egy fa, ott egy fa, Tiszta szívvel, Klá- risok) Az ágyban, párnák közt elfogadott halál a próféta-magatartás elutasítása mindenképp csalódásról tanúskodik. A költő helyzetének (helyzetmodelljének) képéhez kívánkozik még néhány ösz- szetevő. József Attila és a mozgalom kapcsolatát mindeddig legösszetettebb módon elemző Szabolcsi Miklós így értékeli ezt az időszakot: „.. .úgy látszik, hogy 1935 má1055
