Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 12. szám - Varga Imre: Boszorkányszombat (verses játék)
(Kisördög és az Igric vihognak) s ennek már úgy, khmm!, vagy negyven éve, nem .voltam még ilyen boldog. Ennyi női (hölgyet egy csoportban! Itt megállók egy csöpp hetyegésre, keresek valakit, s néki (behódolok. Mert hódolni s hódolva lenni a legszebb állapot. (A Lovag pajzsán néhány női arckép látható, azoknak arcképe, akiknek hódolóit legyőzte.) HIPPI: Erőszak vagy álszemérem — gúnyolom, ahol csak érem. Ezért, drága lovagom, tiéd lukas fövegem. Beléverheted puhafa dárdádat, te gyalázat. LOVAG: Nohát, ez itt skandalizál! KISÖRDÖG: Titá-titá- tátitá. LOVAG (Hippihez): Pisztolycsőre hánylak, szutyokmatyi. Tudod te, mi a hódolat? Ittad-e már imádott hölgyed mosdóvizét? S hordoztad-é botodon égi zászló gyanánt szentséges pendelyét? HIPPI: Ez ám a magna lovagitás! S alanyi, ím, e perverz Mikulás. (A Long és a Hippi egymásnak esnek. Ekkor megérkezik Trubamoll, szétválasztja a kakaskodókat, majd előveszi gitárját, és dalba fog. A többiek kíváncsian körülveszik.) TRUBAMOLL: Uraim, hölgyeim, az itt előadott eset — hogy, hogy nem — bizony megesett. Az Ond folyó partján nő egy különös rózsatő, s hallga csak, minő csuda esik, ha egy lenge nő hozzáér. Azaz, hogyha megszúrja ahelyt a tüske, mire az asszony, lány, bakfis és luvnya módfelett büszke. Ha megböki hasa alatt, hol nem haránt, hanem függélyesen áll a száj, máris nem némán tátognak eme (időlegesen kuka) alsótesti ajkak. E száj is tud beszélni. Ez ám a csoda, nemes kompánia. És sorolom rögvest, nemrég hogyan történt... Képzeljenek el egy ilyen csuda tüskét, s hozzá egy feredőző szép lényt. Mihelyt emez a partra menend, a rózsabokor egyik ága úgy beleszúr, híjnya, megjajdul a hasi szája. S a fájdalomra, borzadály: megszólal ám ez a száj. „Nézed magad, ugye, te büszke asszonyállat, s véled magadról, hogy formás kebeled, szép ívű combod, kondor hajad s az orcáidra mázolt hajnalpír vonzza vágyat. Ha így véled — s látom, mily kedvtelve nézdeled formás mindened —, agyad bizony botiak hatalmasat. Nem a karod, füled, arcod, hasad, nem a szépséged kelti ama lázat, hanem éppen én, akit sokan bizony csúnyának tálának. De kérdem én, Kegyes, nálam nélkül mit érnél? Hisz szépség, báj és jómodor csak általam érték.” A hölgy dühösen visszaszól: „Ö te ronda, te sötét bozót, minek közepébe ha ütnek karót, csak akkor érzi jól magát. De megél magában a szépség és a báj. Mi másért csodálnának órák hosszat képet és szobrot az emberek?! Minden alkotás és műremek azt példázza, a szép megél magában is. Érvelésed tehát velejéig hamis.” Így felel az alsó száj a főn ti társnak: „No te híres, nagyon felvágták nyelvedet, s igaztalanul támadsz le engemet. Tudhatnád, más a lelkes lény, és más a holt szobor; ha volna benned egy morzsával több ész és jó modor, nem is vitáznál. Mert férfi a te lényeged, s mi hozzákapcsol, az vajon nem ez itt alant, nem én vagyok?” 1002
