Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - TANULMÁNY - Sándor Iván: Az üdvtan és a pályakezdő drámák, Németh László első drámái
remtvén azt a néhány sajátos formai kézjegyet, melyek — különböző tartalmaikkal felruházva — művészetének egységes jelrendszerét alkotják. Találunk hasonló törekvésekre a kortárs művészetiben más példákat is. Ország Lili is megkereste azt az állandó, de mégis kellőképpen változékony formai alapegységet, melyben különböző értelmű írásjeleit elrendezhette, ő is hajlott ezek sokszorozására, ő is kézjegyet, s méginkább lélekj egyet, pszichikai lenyomatot munkált ki. De mindkét esetben másról van szó, a módszertani egyezés csak felületes. (Egyetlen Gyarmathy kép kapcsán vethető csak fel a hangulati és érzelmi párhuzamosság kérdése: Régi objektumok és építmények 1964.) Gyarmathy tudományos viiágképű, őt a jövő, a megismerés érdekli, Ország Lili viszont kultikus, archaikus hajlamú, a művészet és kultúra létkérdései foglalkoztatják. Gyarmathy tehát teret épít, s mivel munkálkodásénak célja nem pusztán az építmény, építkezése nem vezet zörgő, összetákolt naiv konstrukciókhoz, mint azoknál, akik divatból konstruktőrködnek. Gyarmathy nem összerója épületét, hanem komponál: geometrikus elemekből ugyan, s gyakran geometrikus rendszerbe, hálózatba, de az eredmény mégsem geometria. Nem csupán amiatt, hogy nem használ vonalzót, hanem azért, mert szerkesztésmódja organikus. Nem sémába szerkeszt, mint az alapvetően más célokat követő Vasarely — akivel felületes analógiák alapján szintén rokonítható volna —, ő megmarad piktornak. Tündökletes színeit, ízes felületeit komputer nem utánozhatja, s ez művészetének — bízvást mondhatjuk — nem fogyatékossága. Lírai és szubjektív konstruktivizmus az övé. Anélkül, hogy az absztrakt képzőművészet és a zene közötti tetszetős — és nem alaptalan — lényegi párhuzamot erőltetnénk, azt is megkockáztathatjuk, hogy Gyarmathy tevékenységére a komponálás, mint zenei műszó is tökéletesen ráillik. Építkezésének módja a fuga: több téma párhuzamos, ismétlődő, kergetőző feldolgozása, különböző transzpozíciókban, ritmikus lüktetéssel, crescendókkal és decrescendókkal. De mivel a Gyarmathy indította témák nem térnek vissza nyugalmi, kiinduló helyzetükbe, a fuga nem zárul le, marad fugato. Ennek a kevés alapmotívumra épülő, zeneileg megkomponált világnak hallatlan gazdagsága nem egyszerűen a variációk elméletileg végtelen lehetőségéből fakad. Ha Gyarmathy ezeket próbálgatná végig, hamar beleunnánk mi is, ő is. A vérbeli festő s ne feledjük — az avantgarde módra mozgékony szellem azonban új és új gondolatokat, új, izgalmasnál izgalmasabb festői megoldásokat produkál. S hogy mindez a gazdagság nem spekulációs termék, hanem átélt élmények feldolgozásának eredménye: kitűnően bizonyítja az afrikai utazást követő képek sora. Az ott gyűjtött benyomások az életmű gondolati, stilisztikai egységébe illeszkedő, de technikailag, felületkezelésben az eddigiektől merőiben különböző műveken testesülnek meg. Egyik legszebbjük a trópusi éjszaka fényeit megidéző Felkelő és lemenő csillag. Említettük fejtegetésünkben egy helyütt, hogy Gyarmathy milyen fontos szerepet juttat az irányított fénynek, mely a formákat plasztikussá teszi. E műcsarnoki kiállítással — átvitt értelemben — vetődött egy nyaláb ebből az irányított fényből egy jelentős életmű körvonaladra. Tisztábban látunk. De talán még mindig indokolt a goethei sóhajjal zárnunk e gondolatsort: Mehr Licht! 982
