Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - SZEMLE - Cs. Nagy István: Benjámin László: Vallomások, viták
Benjámin László: Vallomások, viták Sem lírájában, sem elméleti írásaiban nem jellemzi Benjámint a tékozló termékenység, a verbális bőség, kivált az utóbbi évtizedben. Alkotói alkatának, esztétikai eszményének sókkal inkább megfelel a maga állította közlési mérce: .......amit például egy j elzővel kifejezhetek, arról ne írjak egy mondatot vagy éppen egy vendet”. A szó jelentését eleve, programosan a jelentékenységgel szembesíti-, az írói beszéd jelentőségét a szó igazi értelmében a jelentősig (a jelentős jellegig) vezeti vissza. „El kell végeznem a munkát amit én jelöltem ki magamnak” — írja 1974-es Ars poeticájában, s ebben a hangsúlyos mondatban egyszerre fogalmazza meg emberi-költőd lehetőségét, vállalását, méltóságát és szuverenitását. ,,A társadalmat fenntartó, termelő emberek szerété te és tisztelete, a m-unkásközösség iránti hűség” határozta -meg mindenkori tartását. Közösségi költő, munkásköltő, szocialista költő — eziek Benjámin szinonimái saját 'költőminőségének megjelölésére. Az „el kell végeznem a munkát, ajndt én jelöltem ki magamnak” benjámini konzekvenciája volt a formanyelv eldöntése is: „Igényt tartok rá, hogy a munkásolvasó, az osztály maga megérthesse, s úgyszólván ellenőrizhesse, hogy idegen nyelven beszélnek állítólag hozzá és róla.” Innen „a lehető legnagyobb egyszerűségre törekvés”: nem költői aszkétizmusból, önkorlátozásból, visszafogottságból, „áldozatból”, szerepjátszásból, hanem mindennek az ellenkezőjéből. A „lennék valakié” nem szociális, politikai és költői óhaj, hanem kezdettől ténykérdés mindhárom értelemben, a munkásközeg határozta meg létét, politikai tájékozódását és költői célját. A potenciális (pontosabban: kezdettől valóságos) közönség (a meghatározott közösség) diktálta hát a döntést: tartalmastul-formástul elkötelezettjévé szegődött. A költőd születés tehát erkölcsi-politikai folyamat is volt, nem csupán a költőség imma- nenciája. „Sors ez, nem foglalkozás” (Tengerek fogságában). Ez a sorsvállalás persze minden pillanatban tudatos önépítéssel járt. Benjámin méltó tudott maradni a nemszűnő feladathoz, az új s új megmérettetéshez. Válságaiból fölmagasodott, bölcsessége nem billent rezignáld óba. Jelen tudott maradni egyre ritkuló versével, híven önmagához és a küldetéshez. A morálisan megélt történelem a Se cinikus, se prédikátor, a Nyílt szó, földetlen arc humánuma hitelesíti koherens költészetét: Viselem alázatosan az emberi arányokat. Nem nőhettem föléjük. Nem süllyedtem alájuk. Nem tudta elviselni a társadalmi a társadaimonkívülaség senfciföldjét. Nem tudott megrögződni „a kényelmes babonában, hogy más a lélek dolga és más a világé”. Igazában csak ez a „künti-benti” egység foglalkoztatta egész életében, poézisében. A karcsú, alig kétszáz oldalas prózakötet főcímében vallomásokat, vitákat említ, alcímében pedig tanulmányokat, cikkeket, interjúkat. A főcím lírája és szenvedélye munkál az alcím műfajaiban. Másfél évtized elmédetd-vdtázó írásai olvashatók a kötetben (1964—79). A három íráscsoportból az első Élő hagyomány címmel a jelenlevő (Vanitatum vandtas) 88 szemle
