Életünk, 1980 (18. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 11. szám - VITA - Kiss Ferenc: Nemzet-vállalkozás? Levél Mezei Andrásnak

is, „Csoóri cikkét olvasva — írod — tán mondani sem kell: nem diktatúrát — rendet kíván az elme, mert igenis: rendnek kell lennie! Az igazságos rendezőelvnek érvényt kell szerezni.” — Valóban nem kell mondanod sem. Ha valakinek mégis kétsége támadna Csoóri szándékát illetően, ott az életmű, annak logikája révén eligazodhat. Miként lehetséges mégis, hogy írásod egy másik helyén költőtársad ama meggyőződését, hogy országunk lelkülete beteg, így siklatod rossz asszociációk sínjeire: „Nem tudom igazán, hogy mikor beteg lelkületű egy ország, csak azt tudom, hogy életemben mindig akkor volt a legbetegebb, amikor az egészség nevében teltek meg a börtönök, ideggyógyintézetek és koncentrációs táborok. No, persze, erős »nemzeti egységet« teremtő diktatúrában.”

Rossz néven nem veheted — hiszen tudod, jóhiszeműséged iránt rovásnyi kétség sincs bennem —, ha azt mondom: a két idézetet mintha két ember írta volna. Ez persze hamis feltevés, de vitánk attól, hogy mindkét passzust vállalod, csak fájdalmasabb lesz. Ellenvetésed ugyanis akarva-akaratlanul azt a nézetet és sejtést támasztja alá, amely szerint Csoóri eltúlozza a bajt, s lehet: a korszak, melyet ő betegnek lát, később — isten ne adja — aranykornak bizonyul.

Ismerem ezt a Rád aligha jellemző szemléletet és argumentumait is: a viszonyítási pontokat időben és térben, melyekhez képest helyzetünk kedvezőbb. És a jóslatot is, hogy csak rosszabb lehet, ha tördeljük a poharakat.

Hogy lehet rosszabb is, ez ellen tényleg nem ad kötelezvényt a gondviselés, de hogy az igazság felismerése, kimondása és érvényesítése között olyan züllesztő a szakadék, mint Csoóri állítja, annak ez a rosszabb esélyektől való félelem a fő oka. Sokféle funkcióra jó. Jó annak, aki a magán-üdvösség csöndes és tiszta műhelyeiben érzi jól magát, tehát lehet őszinte is, de kezére jár annak is, aki lelkiismerete foltjait rövid úton szereti leöblíteni, aki véglegesíteni szeretné azt a szereposztást, melyben minden új elem beiktatása idegességet okozhat, — s mindenkinek jó, aki fél a nyilvánosság által ellenőrzött versenytől.

Ismétlem: az aggodalmat, hogy lehet rosszabb is, nem tartom alaptalannak, de kétségbeejtő volna, ha gondolkodásunk vezérmotívumává izmosodna. Van rá hajlam. A vele való fenyegetőzés rutin-jellegét, s a jövőt fürkésző elmék nyugtalanságát (érveiket, példáikat, statisztikáikat) látva természetesen az utóbbiak felelősségét érzem hitelesebbnek. Ebben erősít meg az is, amit történelmünkről tudok. Hogy Mária Terézia birodalmában úrnak, jobbágynak jobb volt a sorsa, mint a török uralom alatt élő balkáni népeké, hogy az Osztrák—Magyar Monarchiában is jobb volt, mint a bojárok Romániájában, a mi folytonos lázongásaink csak gyengítették bennünket, ennek beláttatásáért történetírói iskolák dolgoztak s dolgoznak máig, — de ezek sem tudták soha megmondani, példáért már Szent István óta mért néztünk mindig mesz- szebbre, s azt sem, hol van a határ bölcsesség és önfeladás, türelem és szervilizmus, csöndes munka és csöndes szétimállás között.

Én sem tudom, de azt sem hiszem, hogy a „lehet rosszabb is” látnokai csalhatatlanok, és gyanút fogok, ha egy Csoóri-cikk dallamától — a pohártörésnek más a hangja — sokkal hevesebben leng ki a szeizmográf, mint ha a Demográfia nagy tanulmánya arra figyelmeztet, hogy 20 év múlva a magyarság fogyása elkezdődik. Elhiheted: nem óhajtom Csoórit szent tehénné avatni (ő öklelne fel elsőként), de vele vitázna nem volna szabad a nemzet válságának nem elszigetelt sejtelmét a „meg- íratlan művek” miatt érzett keserűség szánalmas termékeivel összekeverni. A Normád nappló s az újabb versek Csoórija épp arra példa, hogy remekmű és cselekvés különbsége lehet műhelygond, de így is, úgy is a szellem ikermozdulatai. Nyerhetnek is egymáson. Igaz, Te a fiatalokat óvod, s magadat is, de nehéz elhinnem, hogy az Ilyen gazdagok vagyunk?-vita megette volna remekműveidet, mert nem hiszem, hogy a szellem munkamegosztását, munkatervét külső kényszerek huzamosan alakíthatják. Azok csinálják az ilyen vitákat, akiknek ez is üdvösségügyük. Ügy látom, ezt Eörsi is hasonlóan gondolja. A többi — a remekműhöz szükséges nagyobb bátorságról — enyhén szólva babona, melyet tisztelni lehet, de kijátszani a teljes állampolgári jelenlét mintája ellen: öncsonkítás.

959