Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 3. szám - SZEMLE - Lőrinczy Huba: Palotai Erzsi: Karambol

árnyak közé, s felmagasodik egy-egy nem alkuvó, balsorsában is emelt fejű, netán dacos önépítésre vállalkozó karakter. Sűrűbbek és erőteljesebbek a részvét és az azonosulás gesztusai is. A kötet összképéből ítélve Palotai Erzsi több esélyt ad emberi lényegünk megőrzésére és definiálására, s nagyobb hittel sugallja a „Változtasd meg élted!” inperatívus-át.

Színes világot zár magába a tizenhat történet. Szó sincs tematikai egyhangúságról; időben, térben, hősökben, írói nézőpontban és előadásmódban egyként örvendetes a változatosság. Auktoriális elbeszélés csakúgy akad itt, mint énformájú avagy perszonális (hogy spontán és érdekes elegyedéseiket már ne is említsük), s széles a skála a leplezetlenül személyes, autobiografikus ihletéstől (Jelmezbál) a félig-med- dig tárgyiasító históriákon át a teljes objektivációkig, a teremtő fikcióig. Földedéiig némely novellákban (Reggeltől reggelig, & Co) Kornlós Aladár markáns arcéle is, ámde úgy találjuk, hogy a legnagyobb átütőerejű, esztétikailag igazán érvényes elbeszélések (Tíz év múlva, Az erdei lak, Például Maurras. . . . stb.) csaknem mind messzire távolodtak a magánszféra vonzásától, a szubjektív elem csupán áttételesen érvényesül bennük. Mi sem természetesebb, mint hogy különféle női sorsok és karakterek átvilágítására vállalkozik a leggyakrabban Palotai Erzsi, vallatván szenzitív, imponderábiliákra fogékony lényüket csakúgy, mint a kudarctűrő képességet, az önformálás esélyeit és hajlandóságait. Az előadóművészi múlt aligha magyarázza egymagában, hogy a hősök egy része épp a színházak, a pódiumok világában otthonos. Határhelyzeteket vizsgál ilyenkor a szerző, a játék és a „civil” élet különös egybe- függéseit, interferenciáit, azonosságait és különbségeit, a maszkok, a jelmezek mögé pillant, az emberismeret és az átlényegülés titkaira kíváncsi. Szerepet játszunk mind- ahányan, furcsa színház a mindennapi élet is — sugalmazza a kötet egésze, nem lankadó érdeklődéssel mutatva be újra meg újra a színészben az embert s a színészt az emberben. A látszólag igénytelen Jelmezbál ezért mondhat jóval többet önmagánál. A kor. a szituáció, a személyiség, a hivatás, az érdek (s még ezernyi más) egyaránt kosztümbe bújtat minket, s maskaránkban gyakran elvész, másszor meg épp megőrződik a lélek, az emberi lényeg. Korántsem mindegy, melyik történik! A tanulság azonos, játszódjék a história akár a múlt század hatvanas éveiben vagy a két világháború között, a személyi kultusz idején vagy napjainkban, szülje bár a konfliktust politikai vagy generációs ellentét, szerelmi csalódás avagy az érvényesülés kudarca, könyörtelen, sorvasztó kór, cinikus közöny avagy riasztó faji előítélet. Ez utóbbinak, a zsidó sorsnak és számkivetettségnek mély megélése teremti a könyv legemlékezetesebb darabjait (Például Maurras ..„Érzelmes utazás”).

„A novella — Németh G. Bélát idézzük —■ nem a regény kisebb terjedelmű változata ; (...) Az egyik alapkülönbség... a drámai elemnek villanófényszerű föllob- banása; (...) Egy másik alapkülönbség viszont a fabulátori hangnem koncentráltságában és pregnanciájában rejlik. A fabulátor itt nem várakozó együttszemlélője a lassan növekvő regényvilágnak. Kész történettel áll elénk; rögtön leüti azt az alaphangot, amely a drámai mozzanatban megvilágosodó igazság —, illetőleg sorsmotívumhoz fűzi.” Palotai Erzsi legjobb novellái az elmélet felől nézvést is kiállják a próbát. Mind a drámai elem villanófényszerű föllobbanása, mind a fabulátori hangnem koncentráltsága és pregnanciája szemlélhető bennük, s nem akármilyen töménységben és hőfokon. A tizenhat elbeszélés (mert novellaként viselkedik sok szempontból a kötetzáró Otthonaim, otthonaim ... c. vallomástevő próza is) persze nem jeleni azonos minőséget, a színvonalhullámzás, az értékkülönbségek óhatatlanok és nyilvánvalóak. Nem hallgathatjuk el, hogy a Vendégjáték Nyíregyházán és a Szökőkút — bármi frappánsan jelenítsék is meg az élet libikóka-játékait — aligha nyomnak többet az esztétika mérlegén, mint egy-egy anekdota. (Függetlenül komorabb felhangjaitól, szintúgy anekdotikusnak véljük a Városunk szülötte c. történetet is). A mélyebb jelentést, a tágabb érvényességet hiányoljuk ez elbeszélésekből, aligha jogtalanul. Kitűnő részleteivel együtt is túlírtnak, a kelleténél hosszabbnak tetszik a Reggeltől reggelig, a remekül felépített & Co c. novellát pedig a némileg sekélyes-köz- helyes alapötlet és a didaktikus-moralizáló részletek erőtlenítik. A Kát, a Futózápor, a Jelmezbál és a Pedagógusnap a kötet átlagszínvonalát képviselheti, hogy a többit

219