Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - SZEMLE - Lőrinczy Huba: Palotai Erzsi: Karambol
Palotai Erzsi: Karambol A köteteim tüstént telitalálat. Egyikét sem olvastuk még a tizenhat elbeszélésnek, s máris sokat, fontosat tudunk mindahányról. Allegorikus — szimbolikus ez a cím tagadhatatlanul, feszültségmlezőt teremt, előrejelzésként funkcionál, egységet szervez a sokféleségből, biztos delejtűje tájékozódásunknak. Evidencia első pillantásra is, hogy lefoszlott a denotativ jelentés a könyv élére emelt szóról; csupán a konnotatív sugallatok vibrálnak, imígy figyelmeztetvén a novellákból kiszűrődő bensőbb dallamra, a tárgyias-empirikus szféra mögött megbúvó metaforikus rétegre, a hétköznapok kisszerű esetlegességeiben és törmelékes tudatában szigorodó törvényre, az emberi arc, az emberi sors látványára. „Karambolokat”, válságszituációkat, torokszorító kollízió- kat fog vallatóra Palotai Erzsi, keresvén bennük rendre az önmagán túlmutató elemet, az egyetemesebb érvényt, az egyszeriben derengő általánosat. Az emberi együttélés, a létezés lehetséges metszéspontjait, „közlekedési baleseteit” fürkészi, a teherbírás, a sorsvállalás esélyei érdeklik. Ritka e novellákban a szimpla, csak felületi sérüléssel járó „koccanás”; annál gyakoribb a jóvátehetetlen, a lelket tartósan, netán mindörökre megzúzó szerencsétlenség. Fájdalmak, félelmek, indulatok torlódnak föl újra meg újra, a hősök eleve a csalódás, a kifosztottság állapotából indulnak avagy,oda kell érkezniök. Mégsem pattannak ki látványos konfliktusok, a dialógusok sem hevülnek fehér izzásig. A gyötrelmek és feszültségek csupán elvétve viharzanaK el szavakban, gesztusokban, hogy következményük — valódi föloldás helyett — legfeljebb pillanatnyi enyhület legyen, akár a jelképes című Futózápor hősnőjéé. Befelé vérzik az igazi karakter Palotai Erzsi novelláiban, állva marad, kemény derekú szálfa, még ha jajong és megroppan is benne a lélek. A méltatlan vereségek, a tragédiák nem a széthullás ürügyéül, hanem az önépítés parancsaként szolgálnak (Tíz év múlva, Karambol stb.). Innen a sok hallgatás és elhallgatás a kötet elbeszéléseiben, innen, hogy a párbeszédek inkább a valódi mondandók álcái, „fedőszervei”, nem a szokványos kommunikáció, hanem a metakommunikáció eszközei, ezért mélyülnek a csendek, ezért oly fontos a némaság. A titkot, az imponderábiliák tartományát próbálja bekeríteni Palotai Erzsi, a személyiség lényegét, erőt sugárzó centrumát, a léleknek olyas rétegét és állapotát, amely — Ludwig Wittgensteintől kölcsönözzük a szót — „elgondolható, de nem elmondható” (Például Maurras ...). A társas magány, az eszmélkedő egyedül valóság históriáit sorj áztatja a kötet, irgalmas látszat és irgalmatlan lényeg póluspárja közt feszíti ki a sorsokat. Cellaajtóként csattan a hősökre az elhagyatottság tudata vagy sejtelme, ki-ki a maga sorsának poklában sínylődik, szóljon a történet akár a személyiségének széthullásával viaskodó Tompa Mihályról (Az erdei lak), akár a vágyai s tán a képességei alatt vegetáló fotóriporterről (Futózápor) avagy egy, a sterne-i címet kesernyésen perszif- láló „Érzelmes utazás”-ról. A jelen a múlt könyörtelen harapófogójában vergődik gyakorta, s nincsen szabadulás a gyötrő traumáktól. „Játszunk egymásnak. Két Tar- tuffe” — riad a szorongató tanulságra a Karambol hősnője. Kietlenné válik a lét, ha az ént, az emberséget megsemmisíti, felszívja a szerep, ha sztereotípiák sivár pótszerét nyújtjuk csupán egymásnak lélekmeleg kapcsolatok helyett. Korunk látens betegségét, a szeretethiányt és jelenlétvesztést panaszolja a kötet több novellája is, azt a kórt, amelyről tanulságos mondandója akadt mostanában Pilinszky Jánosnak (Beszélgetések Sheryl Suttonnal. Bp., 1977.) és Almási Miklósnak is (Élet és Irodalom. 1978. november 18. 3.). Tudjuk: „...ki szépen kimondja // a rettentetet, azzal föl is oldja...”, s bizonnyal ez a szándéka Palotai Erzsinek is. Művészként regisztrálja mindennapi megalkuvásaink, kíméletlen élettempónk, érdekhajhász tülekedésünk, kényszeredett és lecsupaszodó kapcsolataink tüneteit és következményeit, hogy az elvesztett, de tán még visszaszerezhető teljességre figyelmeztessen a hiányokkal is. Korántsem áltatja magát. Kemény, illúzióban életlátása nem is egyszer a Jókai Annáét idézi (Kát, Leglélek, Karambol), ám a megformálás mégis lágyabb egy árnyalattal, a stílus játékosabban, élvezkedőbben perdül, némely novellákban fények lopódznak az 218
