Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 3. szám - SZOCIOGRÁFIA - Thiery Árpád: Üvegkalitka

Dolgozók Pártja megyebizottságának az 1948 júniusi helyzetjelentésében ez olvasható: „A papság részéről igen komoly agitáció és ellenpropaganda indult meg az államosítás ellen. A szószékről a Mindszenty-féle körlevél felolvasásán túl is exponálták magukat több helyen a papok. Ezen túl háziagitáció megszervezésével igyekeztek meggyőzni a tömegeket, hogy az államosítás az egyház ellen irányul. Több helyről kaptunk jelentést, hogy a papok házról-házra járva aláírásokat gyűjtöttek. Veszprémben például az apácák gyertyapénz szedése ürügyén folytattak háziagitációt... A katolikus pedagógusok egy része is, különösen a szerzetesek és az Angolkisasszonyok iskolájában tanító apácák az ifjúságot is befolyásolni igyekeztek az államosítás ellen. Például a Szív Üj,Ságban megjelent cikkeket olvasták fel és azokat kommentárral látták el. Azt mondták, hogy az államosítást csak a nép szemete, alja akarja, és ha megszavaztatnák a népet, a kilencvenöt százaléka nem járulna hozzá. A tanulólányok előtt az állami iskolákat úgy állították be, mint ahol csak erkölcstelenségre nevelik az ifjúságot ..

A katolikus egyház zárt hatalom volt, üvegkalitka. Ideológiai és rendi fegyelmet követelt. Mindazonáltal a püspökök sorában sokféle életsors, jellem és felfogás található. Volt köztük könyörtelen és hatalmával basáskodó, másik a hatalomban vívódó, szolgálatát a nemzet és a kultúra érdekében kamatoztatta. Világias szellemben pazarlóan élő, mint Kechety Márton, a másik a haditudományban és kardforgatásban jártas, mint Szalaházy Tamás, aki megjárta Mohács mezejét. Az egyik görcsösen ragaszkodott a hatalmához, a másik dühödten tagadta a szellem szabadságát. Az egyik féktelen gőgjében elvakult s megáldotta a halált hozó fegyvereket, a másikat elégette a vallásos buzgóság. Az egyik a vár barokk újjáépítésében szerzett érdemeket, mint Koller Ignác, a másik, a bodenstadti Rótt Nándor 1925-ben a város múzeumának avatásán Horthy Miklós és Klebelsberg Kuno előtt s természetesen az egyetértésükkel büszkén jelentette ki az ünnepi hallgatóságnak: „A múzeum ellensége minden for- i adalomnak... s ha a tudományosság általános lesz a nép körében, akkor az megszabadul azoktól, akik álelméletekkel félrevezetik...” Az egyik Mátyás király első számú diplomatája volt, a humanista Vetési Albert, a másik, Mindszenty (Pehm) József, aki a földosztás idején a megye valamennyi templomában elkárhozással fenyegette meg azokat, akik elfogadják a felosztott egyházi földet, 1945 júniusában kelt hírhedt második körlevelében pedig ez olvasható: „Muhi, Mohács, Majtény, Világos után nem volt vigasság magyar földön, 1945 sem a vigasság ideje. Annyira nem, mint majdnem a másik négy fájdalomkorszak együttvéve . ..”

A katolikus egyház közel ezeréves befolyása és hatalma nem csak hátramaradást és reakciót jelentett a magyar társadalomban.

Az államalapítással kapcsolatos jelentőség iskolai leckeanyag. Az egyház — mindenekelőtt a papság — általános humántevékenysége, személyes emberszolgálati elkötelezettsége révén az írásbeliség, az oktatás, az építészet, az általános nemzeti kultúra, a humántudományok, az emberi irgalmasság, a gyógyítás sokat köszönhet a szerzetesrendeknek, az apácáknak, a papságnak.

Az Árpád-korban iskolába járni egyet jelentett azzal, hogy a tanuló papnak készül. Ismereteink szerint a 13. század előtt e hazában írástudó világi ember nem volt, Könyves Kálmán kivételével, akit azonban a nagybátyja papnak taníttatott. A papságnak misézni, prédikálni, zsolozsmázni kellett, és már a 11. században az esztergomi zsinaton kimondták, hogy írástudatlan papot felszentelni nem lehet. Évszázadokon át az egyházi iskolák jelentették a magyar oktatást, de ezek az intézmények a későbbi időben is, amikor a hegemóniájukat már elveszítették, kiváló minőségben jeleskedtek továbbra is az emberi jellemépítés, a pedagógia, a humántudományok és az európai kultúrkapcsolatok fejlesztésében. A könyvmásolás révén a legjelesebb kultúrtörténeti munkák megőrzését és elterjesztését köszönhetjük a szerzetesrendeknek. Az irgalmasságban, betegápolásban az apácák áldozatos emberszolgálata elévülhetetlen érdem. Bár a mai kórházakban és más gyógyintézetekben érvényesülne úgy az ápolásra szoruló ember iránt érzett felelősség, szeretet és önzetlen segítőszándék, mint ahogy a pap nővérek szolgálták a gyógyítást. Az építészetben a királyok és főurak palotái mellett város- és művészettörténetileg nem jelentéktelenek — ha épp nem kimagas206