Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 5. szám - SZOCIOGRÁFIA - Pósfai János: Ideát Venduséknál I.
PÖSFAI JÁNOS Ideát Venduséknál Ugratjuk egymást a szakmaközi művelődési ház vezetőjével. — Ha tudni akarod, én már kölyök koromban vonzódtam a vend lányok iránt. Sőt elhatároztam, hogy bemászok majd az ablakukon. öreg akácok porosodtak a magtár napsütött falánál, az ágaik elérték az ereszt. Kicsinyke merészség kellett csak ahhoz, hogy valamelyik vastag ágról feltornássza magát valaki a keskeny ablakig. Onnan aztán már könnyűszerrel bejuthatott a mennyországba. Ott aludtak a lányok a magtár padlásán. Esténként énekeltek, legénycsalogató nótáik jobbára szomorkás dallamokkal fűszerezték a csöndes nyári estét. A legények mind ott ólálkodtak a major körül, a falubeli lányok pedig gyűlölködve átkozták őket a vend Cafkáikkal együtt. Nem tudom, szépek voltak-e a vend lányok? Kendő árnyékolta arcukat, hajnaltól estig a tarlót járták, a gabonaszár bökős tűszúrásaitól vastag flórharisnya védte a lábuk szárát. Napszítta, fakó ruhájuk felitta testük áporodott szagát. Reggel is énekeltek, amikor elindultak a Csordahajtó úton. Visongtak, csiviteltek mint a fecskék, ha Vető Gyuri, vagy Zeles Pista megpaskolta a seggüket. Sommásnak jöttek az uradalomba és sokan szidták őket, hogy eleszik a falu elől a kenyeret. Kötélteregetőnek eljártam hozzájuk. Ügy forgolódtam mindig, hogy bekukkanthassak Mukics Mari szoknyája alá. — Jankó, ide a kütelet — mondogatta. Nevettünk, hogy a kötelet kütélnek mondja, a tarlót torunak. Ha meg vizet kért, nem azt mondta, hogy szomjas, hanem, hogy szomgyas. — Ennek a piszoknak alig fér a durunggya a nadrággyába — visította, amikor ebédszünetben Vető Gyuri odarángatta magához. Nevettek, engem meg tört a kórság a Mukics Mariért. De aztán egyszer ő kapott el engem. Megszorongatott, a fejemet odanyomkodta az izzadt melléhez. — Sép kis Jankóm, te vagy az én gavallírom — mondogatta, én meg köpködtem a büdösségtől, pipacsvörösen tiltakoztam az ellen, amire titokban mindig vágytam... 367 szociográfia
