Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1-2. szám - MŰVÉSZET - Mihály András: A magyar vonósnégyes-irodalomról
alkotó munkája. Egyike volt annak a két mesternek, akik a magyar vonósnégyesjáték előadóművészi iskoláját teremtették meg. Természetesen már előbb is tartottak vonósnégyes-hangversenyeket Magyarországon. Popper Dávid, a kiváló csellista hol Mambrini-vel, hol Hubayval játszott. De ennek jelentősége inkább abban állt, hogy kialakult egy nem túl nagy, de lelkes magyar vonósnégyes-közönség, mely keretévé válhatott a későbbi nagy zenei tetteknek. Azután, a XX. század elején egyszerre lépett színre Waldbauer Imre nagyszerű quar- tettjével, mely Bartók és Kodály vonósnégyeseinek előadója, sőt inspirálója lesz, és Weiner, zeneakadémiai vonósnégyes-oktatásával, mely megalapozza a magyar kamarazenélés világhírét. Hadd mondjak néhány szót közbevetőleg e két mester pedagógiai módszeréről. Bár teljesen különböző volt indulásuk (Waldbauer kitűnő hegedűs, Weiner zeneszerző, virtuóz hangszeres előképzettség nélkül, még zongorázni is self-made-man módjára tanult), módszerük nagyon hasonlított: mindketten zeneszerzői fokon értettek a zene dallamszövési, nyelvtani, hangsúlyozási, többszólamúsági, ritmikai, formai problematikájához. A partitúra elemzéséből indultak ki és megkövetelték, hogy tanítványaik is ezt tegyék, megszerezve az ehhez szükséges tudást. Alapelvvé tették, hogy az előadó élőbb fantáziájában, belső hallása segítségével állítson elő ideális, megkapó, és világosan tagolt képet arról a zenéről, melyet majd hangszerén elő akar adni, és azután a ’homo ludens’ tiszta örömével állítsa testének minden ügyességét és idegeinek acélos koncentrációját a hangszeres megvalósítás szolgálatába. Ezek az alapelvek és az őket körülölelő komolyság és lelkesültség teremtették meg a Léner, a Bóth, a Végh-quartetteket, az Üj Magyar Vonósnégyest és annyi mást. És alapjait, szellemi tartalmát annak az iskolának, mely ma is lehetővé teszi az újabb és újabb magyar vonósnégyeseknek a felkészült, jó irányba történő elindulást. A magyar vonósnégyes irodalomban azonban Kodály és főleg Bartók nevéhez fűződik a harmadik, kiemelkedő jelentőségű korszak megindítása. Ez nem a folyó európai zenébe akarta beoltani a magyar hangot. Olyan európai zenét akart teremteni, mely megújul attól, hogy magyar. Kodály két vonósnégyes után abbahagyta ennek a műfajnak a művelését. Pedig mennyi erőt mutat már az elsőben is! Bartók életét és életművét végigkíséri a vonósnégyes műfaja. Természetesen reménytelen vállalkozás lenne vonósnégyeseinek elemzésébe belefognom, hiszen minden stílusváltásának nyoma van bennük, és a beléjük foglalt zeneanyag, valamint költői tartalom kimeríthetetlen. Csak egy-két olyan elemet szeretnék megmutatni, mely szinte kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar zeneszerzésben. Az egyik: a néptánc. Nem csak a magyar, bár Bartók kezében, bizonyos fordulatok iránti előszeretete révén éppúgy magyarrá lesz minden, mint ahogy olasszá lesz Puccini kezében a japán és franciává Debussy kezében a gamelan zene, hanem minden, de főleg a kelet- európai néptánc. Ennek egy könnyed, elegáns és tréfálkozó változata az V. quartett harmadik tétele. Elsöprő erejű, vad és barbár változata a IV. quartett ötödik tétele. Ennek dallamában jól megfigyelhető, mi az a kis magocska, mely oly ellenállhatatlanul magyar. Az a pentaton központ ez, mely bármilyen bonyolult összetételben megjelenve kivirít egyértelműségével. De éppen azáltal, hogy barbár egyszerűsége nem vonz messzemutató, bejárt konzekvenciákat, válik egy természetesen bonyolult és mégis tömör mondanivaló nagyszerű hordozójává. Bartók a vonósnégyes hangzásvilágát is tökéletesen megújítja. Ravasz eszközökkel idézi fel ebben a tételben egy ütőhangszerekkel kibővített népi-zenekar színeit, közbe-közbe visszatérve a hagyományos, áttört vonósnégyes-hangzáshoz. Hihetetlen metrikai polifóniájában pattanásig feszülnek az ellentétek. Aztán hirtelen egy hagyományosan mulatságos kánon oldja fel a hangulatot. A másik jellegzetes bartóki találmány egy furcsa éneklés-mód. Áttetsző és hideg harmóniák alatt indul el ez a dallam, kerülgetve egy szintén pentaton központot. Majd a zenei események egy sora után újra megjelenik — szinte felismerhetetlenül megváltozva — dalszerűen készen. ’A dallam születése’ — ez lehetne a címe ennek a gyakran előforduló bartóki formának. 116
