Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - TANULMÁNY - Czigány Lóránt: A nyugati magyar irodalom négy műhelyéről
CZIGÁNY LÓRÁNT "1 ^ A nyugati magyar irodalom négy műhelyéről Egy idő óta egyre inkább úgy tűnik, hogy a magyar irodalom történetének külön fejezete íródik Nyugat-Európában. Az Országos Széchényi Könyvtár kimutatásai szerint majdnem ezerre tehető azoknak az időszakos kiadványoknak a száma, melyek 1945 után a nyugati világban jelentek meg. Jelentős szám ez akkor is, ha figyelembe vesz- szük, hogy e kiadványok nagy része nem szépirodalmi jellegű, s akkor is, ha azt is tudjuk, hogy a szépirodalmi jellegű közlemények egy része nem üti meg azt a mértéket, amivel az időtálló irodalmi műveket mérik. Az irodalomtörténész szemében ez utóbbi is korjelenségnek tűnik: az ötvenes években, különösen annak első felében a hazai irodalmat a sematizmus, a külföldit pedig a dilettantizmus sorvasztotta. Ma még nehéz lenne eldönteni, hogy valójában melyik ártott többet a magyar irodalomnak, ehhez még nincs meg a kellő perspektívánk. Az kétségtelen azonban, hogy a hatvanas évek közepére kialakultak a nyugati magyar irodalom keretei, s ma már egyértelműen beszélhetünk egy olyan nyugati magyar irodalomról, melynek külön irodalmi tudata van a szó Horváth János adta értelmében. Nehéz lenne ennek a folyamatnak minden lényeges mozzanatát mégiscsak felvázolni is egy ismeretterjesztő cikk keretében — márcsak a távlatok hiánya és a kortársi elfogultságok torzításai miatt sem. Éppen ezért csupán néhány olyan intézményről szeretnék a következőkben vázlatos jellemzést adni melyekkel magam is szoros kapcsolatban állok, vagy mint állandó munkatárs, vagy pedig mint rendszeresen meghívott előadó, illetve szervezői és tanácsadói minőségben. így tehát az Új Látóhatár, a Magyar Műhely, a hollandiai Mikes Kelemen Kör és a londoni Szepsi Csombor Kör tevékenységéről, illetve jellegéről szeretnék áttekintést adni. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ha valamennyire is kiegyensúlyozott képet akarunk nyerni a nyugati magyar irodalomról, ez lehetetlen a Rómában 1949 óta megjelenő Katolikus Szemle, az Irodalmi Üjság, a bécsi Bornemissza Társaság, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, vagy pedig a Griff kiadó tevékenységének ismertetése nélkül, bár így is csak az európai kiadókat, folyóiratokat és értelmiségi köröket vettük figyelembe. A fenti megszorításokkal is jogos azonban annak kijelentése, hogy az Új Látóhatár ma már irodalomtörténeti tény, idestova harminc éve jelenik meg megszakítás nélkül, tekintélye és a benne napvilágot látó vélemények, kritikák súlya vitathatatlan, s emellett jelentős dokumentációt is közöl, melyekre rendszeresen hivatkozik a hazai szakirodalom, a Századok, az Irodalomtörténeti Közlemények éppúgy mint a közelmúlt történetével foglalkozó monográfiák is. A folyóirat 1950-ben indult, s az akkori szűkös körülményeknek megfelelően sokszorosítással készült. Az alapítók között volt a folyóirat mai felelős szerkesztője Borbándi Gyula és jelenlegi felelős kiadója Molnár József. Címül a Szabó Dezső-i indítású „Látóhatárt” választották; a lap egy alkalommal „Egész Látóhatár” címen jelent meg, jelezve azt is, hogy fiatal népi értelmiségiek alkották a munkatársak derékhadát. Rangot és tekintélyt azonban akkor nyert, amikor melléje állt a külföldre került neves írók legjava, mint munkatárs, vagy támogató. így csatlakozott a lap törzsgárdájához elsősorban Cs. Szabó László, a két falukutató író: Szabó Zoltán és Kovács Imre, de korai szakaszától támogatta a vállalkozást Zilahy Lajos és Kerényi Károly a vallástörténész, meg a kiváló zeneszer♦Elhangzott az Anyanyelvi Konferencia védnökségi ülésén 1979. augusztus 8-án. 947
