Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - Banos János: Október (vers)
Kit hunyok le e szemgödörbe — hány országnyi halál feszítse már belülről pupillámat legyen hogy szerrjem a fény beszakadt kazamatája rohadjon el elevenen a mosoly kicsi testvére az égnek. Hány országnyi halál oroz el előlem hitet reményt éltető besugárzást? Életem: hajnallá nyíló tulipánok hervadnak köddé nap nap után sír az isten is a nincsen könnyei kiverik homlokomat pórusaim deres gödreibe a hiány telepszik ide s kicsordul belőlük szilánkosan metszegeti bőröm virágzó szövetét Kell-e lehet-e vércsíkokkal fölpántlikázva élni? Kell-e lehet-e sírok szélén egyensúlyozni a sírás kötelén sandítva csak a mélybe s hitetlenkedve a mélység igazán a zuhanás föloldó révületén Mert fontos minden ami megtörtént a-lábasok lőcsök zsíros kenyerek a pincérnők s a kocsmaasztalok a gyerek bűzlő pelenkája s a mosógép amiben mosok de megtörténik-e a virradat amikor kilépek arra a Földre ahol már szabad a sírás szakad elrongyolódik s nem a halál üget hogy torkom bekötözze Ma nem megyek haza virágot álmodok kezembe adjam a legszebb lánynak vagy valakinek: ne haljon meg ma este ne jelentsen rádió légikatasztrófát vonatgázolást gázrobbanást szívünk bombamerényletét ne röpítse szét a kószáló egekbe 926
