Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 10. szám - Bakos Ferenc: A-B-C (elbeszélés)

BAKOS FERENC A-B-C Znon— az energetikai fakultás félév-ismétlésre kötelezett hallgatója — a ké­szenléti szoba fülledt félhomályaiban a régi-régi, málladozó lapu könyv fölé ha­jolt. A könyv napokkal ezelőtt akadt a kezébe. Késedelem nélkül, egyvégtében betűzte oldalait az elsőtől az utolsóig — külön izgalommal járt az óvatos, már- már régószi lassúságé lapozás —, a könyv attól kezdve ott hevert felütve az asz­talán. Elsárgult, ovális kiivágású fotográfia, felrtéhetően az íróról; a másik ol­dalon kalligrafikus jelekkel a cím: Árvácska. Znon nem tudta, mit jelent ez a szó önmagában: árvácska. Előző reggel erős fénynyaláb esett a könyvre, megcsillogtatva az útjában lebegő por-részecskéket, és Znon ezidáig észrevétlen jelet fedezett fel a címolda­lon, valami kézírásos bejegyzést. Csaknem félnapos keresgélés után rátalált arra a flakonra, melyben az írás-előhívó vegyszert tartották. Tudta, hogy ott kell lennie valahol a dokumentációs szekrényben, ment a kezelési szabályzat is em­lítette: az eredeti kapcsolási rajzok üzemzavar esetén vegyszerrel rekonstruálha­tók. A folyadékot kötszeres vattával vitte fel a lap aljára, és lélegzetvisszafojtva várta a jel erősödését. Egyszeriben ott volt az egész, jól kivehetően, ám csak nagynehezen betűzhetően — ismét egy újabb értelmetlenség: Zsefnek szere­tettel A. Hamarjában megint rátört az az itt megismert állapot: a bezártságé, önkén­telenül a nyílászáró felé nyúlt, kezével céltalanul matatott az alumínium kere­ten. „Vajon mit akarhatok?” — kérdezte fennhangon. És már az is, hogy beszél, amikor nincs is senki halló tá volságfban! Tekintete a könyvre esett: a szerző fu­ra, középen szétrendezett haja, gunyoros arca, lehetetlen öltözéke és egy régi valakinék a tegnap előhívott kézjele: szeretettel. Elviselhetetlen volt a déli hő­ség, a gépteremből felhallatszó zörej. Znon magához ragadta a könyvet, aztán elhúzott egy ajtót, hogy kivegye a halfogó szerszámot. Ez a halászó bot is, csakúgy, mint később a könyv, véletlenül akadt a kezé­be, mindjárt a második Vagy harmadik napon, hogy szolgálatba állt. A transz­formátorhoz párátlanító zúzalékért nyitott be a raktárba, és feltűnt neki az is­meretlen rendeltetésű eszköz: a hosszú, vékonyodó, sárga színű rúd az egyre ki­sebbedé karikákkal, a rúd végén égetett-pontozott jellel: ZS. A bot mellett egy penészes zsákfélét is lelt, benne PVC-fóliában egy forgatható orsó, meg két-há- rom üres vagy zsinórral teli cséve és egy rekeszes döboz kezdetleges kis szer­kezetekkel. Először apró energiaforrást gyanított, ami forgó mozgásiba hozhatná a fénylő lemezkét, hasonlóképp, mint az elavult, propelleres hajtású hajóknál. Csalódott, amikor rájött: egy darab ólom, drót, kezdetlegesen meghajlított fém­lemezke, kőt gyöngyszem az egész, no meg a háromágú kampó, ami ráadásul be­leszúrt a tenyerébe. Azután az egyik kerek csévén színes képet fedezett fel: egy ember hosszú, görbe bottal, feszülő zsinórral, a zsinór végén valami víziállattal. Ismerősnek tűnt a kép, még alapozó iskolás korából. Később, miközben a zúza­lékot cserélte, be is ugrott a víziáilat neve: HAL. 852

Next

/
Oldalképek
Tartalom