Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1-2. szám - TANULMÁNY - Rónay László: Devecseri Gábor műfordítói elveinek kialakulása
nyira otthon van e tovatűnt világban, hogy otthonosan, saját hangján szólaltatja meg a mítosz költészetét. Azzal, amit a maga költészetéből ad hozzá, azzal hozza igazán közel a szívünkhöz a homéroszi himnuszok világát: a holtnak hitt világ életerejét bizonyítja. Fordításainak szépsége így a görögségé, pontossága viszont Devecserié, a költőé”. 1941 tündöklőén szép nyarát Klárival tölti a Balatonnál. A fiatal költő számára ez a nyár — a beteljesedés. Rátalált az antikvitás nyelvére, és megtalálta a maga személyes életének boldog biztonságát is. Balatonlellén naponta találkoznak Somlyó Györggyel, Homérosz fénylő ege borul föléjük. Egy váratlan vihar nyomán, még vizes hajjal ülnek az asztal mellé, hogy játékos költői versenyben fejezzék ki élményüket. Ekkor írja Leilei emlék című versét: A víz tetején az a kis ezüst hal, mely a sirály csőrére most kerül, s inkább csak sejlik, mint villan, belül a nemlét alagútján, mint ezüst dal halkulva szól. S közben magasba nyargal: föl a madárral — és a mélybe dűl: le a gyomrába. Menthetetlenül forog a földdel és rohan a nappal. És oszlik az idővel. Morzsolódik. S a létezésben mozdulatlan áll. És születik agyamban. Forgolódik a színek és szavak közt. A halál megsokszorozza, míg sötétbe rejti. Szívem az álmélkodást is felejti. Ebbe a csodálatos nyárba metsz bele a rémítő hír: Babits meghalt. Sietnek az első vonathoz, hogy odaérjenek a temetésre. A balatoni állomásokon sorra szállnak fel a gyászoló barátok. Kimondva, kimondatlanul érzik: véget ért az ifjúság. Ezt a döbbenetes felismerést fejezi ki a Babits Mihályhoz írt szonettben: Ha nem vagy már, miért vagy ily erősen? Szép szellemed fejünk fölött lebeg, és nem tudunk semmit sem nélküled, veled többet, mint valaha reméltem. Látom az arcod; nem lehet, hogy nincs már, csak másfelé fordult, előre néz, s már ismerős neked, mihez kevés a képzelet, s ami még minket is vár. Bár egyszerre oly messze költözött tekinteted zavart agyamba csap s késpengeként szívembe dúlni vágy, a szeretett s csodált arcok között csak menj előre, egyre biztosabb és egyre szebb lesz így a túlvilág. 74
