Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - Péntek Imre: Versenyfutásban a környezetgazdálkodásért (riport-esszé)
PÉNTEK IMRE Versenyfutásban a környezetgazdálkodásért LACUS BALATON „Jer, nézd a Balatont, mikor a nap reggeli lángja tükrözetén reszket, s mikor a hold fénye alatt ég; Nézd a kék hegyeket, mint állnak sorba körülte, Mellyeken a nektár csorog és az öröm dala harsog.’’ Ugye, hihetetlen... Mármint a biztatás. Sejteni való, hogy a sorok írója nem élte (s érte) meg a Balatonra igyekvő népvándorlást, a parti zsúfoltság elviselhetetlen „tömegnyomorát”, a napra-vízre szomjas meztelenség egymásba érő látványát. A főszezonban, csúcsidőben — tavalyi adatok szerint — 560 ezer ember tódul ide (125 ezer ember pedig itt él), s mind valamilyen kapcsolatba kíván kerülni a tóval és környékével mind valamilyen élményt csikarna ki ittlétéből: fürödni, enni-inni, vásárolni, lakni, aludni, pihenni, kikapcsolódni, szórakozni szeretne... Utaznak vonattal, busszal, kocsival, stoppal, jönnek, tolakodnak, nyomakodnak, nézik a Balatont, reggel és este (hajnalban és alkonyaikor), egymást lökdösve, hogy ki-ki jobban lásson. „Nézd, valamerre veted szemeid, szép minden előtted ...” így igaz ezen a vidéken. A Balaton szépségének évről évre többen óhajtanak részesei lenni. Az üdülőnépesség és az állandó lakosság növekedése a tervezők előrejelzését már 1974-ben 10%-kal meghaladta. A nemzetféltő, komor ódák költője, Berzsenyi Dániel — aki fogékony volt az idillre is, s akitől a versidézetet vettük — aligha sejtette, hogy száz szátötven év múltán hívó szavának nem csak a honi közönség, de távoli országok kirándulói, turistái is engedelmeskednek. S a tájjellegű borozók, pincék mentén „az öröm dala” több nyelven „harsog”. Az 1799 táján született Balaton című óda szemnyitogatóan, tömör képekkel, a múltat a jelennel érzékletesen összekapcsolva idézi meg az oly jól ismert, milliók által bebarangolt vidékek hangulatát, a munkájával élő ember tájformáló jelenlétét, amely „harmóniásan” beleolvad a fenséges természeti formák változatosságába. Nem egészen világos, hogy érdeméül tudja-e be vagy sem, Merényi Oszkár, a Berzsenyi-életmű tudós kutatója érdemesnek tartja följegyezni a verssel kapcsolatban: „Berzsenyi az első nagy költő, aki a tó nagyszerűségét, szépségét és gazdagságát magasztalja...” Valóban, Berzsenyi nem egyszer áldozott a keszthelyi Helikon múzsáinak (s a Georgikont alapító, birtokait korszerűen megművelő gróf, Festetics György iránt érzett hazafiúi bámulatának, tiszteletének), nagy kedvvel versélte meg mindazt a pezsgő társasági életet, szellemi és kulturális megújulást, aminek élményével „Keszthely istenei” kínálták a vidékiségből kifelé sóvárgó képzeletét. A „kis magyar Weimar” munkálkodása, olykor szépelgése, azonban nem tévesztheti szemünk elől azt a nagyobb munkát, amelyet a magyarság éppen itt, a Balaton körül kezdett a vízrendezés érdekében, a gazdálkodás jobb feltételeinek megteremtéséért. Mert míg Pá- lóczi Horváth, Berzsenyi és mások metrumaikkal bajlódtak, a Pannon idillium dicséretét zengték a gacsos magyar nyelvet a klasszikus formarend törvényei szerint egyengetve—nyesegetve, addig az udvar és a vármegyék „geometriái” és „hydrau818
