Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - SZEMLE - Bakonyi István: Hű kép egy költőről Csürös Miklós: Fodor András
Hű kép egy költőről CSŰRÖS MIKLÓS: FODOR ANDRÁS A Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének Béládi Miklós és Juhász Béla szerkesztette Kortársaink -sorozata megpróbál tág képet nyújtani közelmúltunk és napjaink magyar irodalmáról. Az eddigi kötetekben Váci Mihály vagy Sinka István portréját éppúgy ott találjuk, mint Sánta Ferencét, Pilinszky Jánosét, Weöres Sándorét. Csűrös Miklós munkája Fodor Andrásról most huszonnegyedikként jelent meg. Csűrös irodalomtörténetünk közelmúltjának hagyományait követi. Értjük ez alatt az életrajzból kinövő irodalmi értékelést, melyben ugyanakkor megmutatja az igazi esztétikai sajátosságokat. Komplexitásra törekszik, ez persze nem engedi egyik részterület túlzottan mély kifejtését sem; legtöbbször nem komplex műelemzésekkel, hanem tág és összetett megközelítésekkel próbálja értékelni Fodor András költészetét. Meghatározza Csűrös a költő ars poeticájának általa legfontosabbnak tartott ismérveit is: „ ... Fodor ars poeticájában a költészet visszatér a világhoz, kapcsolatokat állít helyre, része a dolgok humanizálódásámak.” (124. o.) Hasonló értékekre hívja föl a figyelmet Laczkó András is, aki már a Csűrös-könyv megírása után megjelent Kélt újra jel című válogatott kötetet méltatta a Népszava idei, június 9-i számában. Laczkó kiemelten idézi Fodorral kapcsolatban a „becsapottak szitkát, némaságát”, a „testvérből lett gőgös idegen” morális jellemzését. Csűrös Miklós is hasonló bonyodalmak elemzéséből indul ki. Áttekinti röviden Fodor András első éveit, s elhelyezi azoknak a költőknek sorában, akik viszonylag gyors feltűnésük után szorultak 1949 és 1953 között a perifériára. Fodornál mindez összefüggött az őt fölkaroló folyóirat, a Válasz megszűnésével. Csűrös logikusan vázolja föl az első évek képét, így segít eligazodni a költő megítélésén túl eme időszak kultúrpolitikai bonyodalmaiban is. A szerző tudomást vesz arról, hogy Fodor a Juhász Ferenc és Nagy László után induló nemzedékhez soroltatok, de igyekszik a különbségekre is fölhívni figyelmünket: „Váciékat nem érték olyan intenzíven a negyvenes évek második felének „nemzedéknövesztő áramai”, de a korai elhallgattatással járó csalódások sem. .(13.) Az első részletes értékelés természetesen a költő 1955-ös első kötetéről, a Hazafeléről íródott. Csűrös sikeresen ragadja ki a főbb jellemzőket, s már itt látni a rövid fülszö’-Qg egyik igazságát, mi szerint: „A szerzőnek sikerült azonos hullámhosszra kerülnie a költővel...” A népiséget etikai programként megvalósító alkotóról olvashatunk, s kinek munkásságára József Attila, Illyés, Németh László, Takáts Gyula programja hatott. Itt találkozunk egy problematikus fogalommal is: a „sajátos dunántúli hagyományról, a pannonizmusról” ír Fodorral kapcsolatban Csűrös. A magyar irodalomban az erőltetettség íze nélkül aligha beszélhetünk ilyen minőségekről. Nálunk — nemzeti méreteink miatt is — kevésbé lehet szó táj szerinti eltérésekről. Csűrös sem fejti ki, mit érthetünk pontosabban „pannonizmus” alatt, s miben különbözik a pannon költészet — mondjuk — az alfölditől. E korszak kapcsán tér ki a szerző a pályakezdő lírikus formai jegyeire is, itt figyel föl a sok szabadversre, melyek használata szerinte nem egészen következetes. A további Fodor-kötetek értékelésekor Csűrös Miklós a szűk elemzési lehetőségekkel élve általában a versek legfontosabb mozzanataira irányítja az olvasó figyelmét. Nem véletlenül hangsúlyozom az elemzés fontosságát sokadszor. A mai elméletírás — az irodalomtörténeti aspektust is idesorolhatjuk — egyik legfontosabb feladatának kell lennie, hogy megkísérelje a művek világának, belső hálózatának fölfedezését. A szerző ezt is megteszi ebben a könyvben — nem kis sikerrel. A mű azért is fontos, mert Fodorral szemben van adóssága az irodalmi közvéleménynek. Az ő 794
