Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - TANULMÁNY - László Gyula: őstörténet II.
a rokon nyelvek igeragozási rendszerei elég nagy mértékben különböznek egymástól. A sok eltérésnek az az oka, hogy a rokon nyelvek igeragozási szisztémái az egyes nyelvek külön életében nyerték el mai formájukat az alapnyelv felbomlását követő újrarendeződések folyamatában. Így azután az uráli nyelvek igeragozásai csak bonyolult áttételekkel tükrözik — ha tükrözik — az alapnyelvi állapotokat..Felhívja a figyelmet arra, hogy ennek ellenére mégis találhatunk néhány lényeges szerkezeti és anyagi egyezést. Ez bizony súlyos kérdése az alápnyelv felbomlását valló nyelvészeknek. Ugyanis a nyelvtudomány tanítása szerint a nyelvtani elemek a leg- szívósabbak egy-egy nyelv életében! Erről tanulságosan szól: Róna-Tas András Nyelvrokonság című műve (1970. 435—36. oldalakon). Mivel pedig — éppen Hajdú Péter megállapítása szerint — a finnugor-uráli nyelvék igeragozása más és más törvényt követ az egyes népeknél, kézenfekvő a feltevés, hogy ez e népek ősi hagyatéka, amely még az őskőkorban megszilárdult, s a kialakuló közös szókészletet a maga igájába fogta! Kétséges azonban, hogy e különbségek a különböző népek „külön életében” keletkeztek volna! Még valamit, a feltehető „uráli ősnyelv” nem lehetett szegényes, hanem az élet minden jelenségére felelnie kellett. Szinte azt mondhatnák, hogy minél régebbi, a civilizációtól minél távolabb eső egy nyelv, annál gazdagabb kifejezésekben, szavakban, nyelvtani szerkezetekben. Mario Pei Szabálytalan nyelvtörténetében (Budapest, 1965.) például így ír: (127. old.) „Ami a »primitiv« nyelvek egyszerűségét illeti, az teljesen a képzelet szüleménye. Vannak olyan eszkimó nyelvjárások, amelyekben az ún. főnévnek több mint ezer különböző alakja lehet, s eme alakok mindegyikének megvan a maga pontos jelentése. Egy guatemalai indián nyelvben bármely igéből több ezer különféle alakot lehet képezni, különféle végződésekkel.” Vagy vegyünk példát a magyar pásztorok nyelvéből, amelyről Herman Ottó megállapította, hogy a szarvasmarhák szarvállásáról, vagy a lovak, marhák színéről több száz pontos jelentésű szóval rendelkeznek. Nyilvánvaló, hogy ha volt egyáltalán uráli ősnyelv, annak is gazdag szókészlete kelleti legyen. Ehhez képest az a néhány száz, vagy félezer szó, amit belőle a finnugorokkal közösen őrzünk, igen-igen kevés, még ha az élet alapvető jelenségeire vonatkozik is. Mindezekre figyelve úgy érezzük, komolyan meg kell fontolnunk Vikár László megállapításait, amelyeket legutóbb tett a Magyar őstörténeti tanulmányok (Bp. 1977.) 297. oldalán: „Felvetődik a kérdés: beszélhetünk-e egyáltalán finnugor zenéről? Volt-e valamikor egy közös zenei nyelv, amely azután szétszóródott, és a mai finnugor népek valamit megőriztek ebből. Nehezen képzelhető ez el. Sokkal inkább úgy kell fogalmaznunk: mint ahogyan ma nem létezik egy finnugor alapnyelv, ugyanolyan hiábavaló kísérlet lenne valamiféle rekonstruált egységbe erőltetni a finnugorok mai zenéjét. Finnugor nyelv nincs, csak különböző finnugor nyelvek vannak, s bennük több-kevesebb a rokonság. Kimondottan finnugor zene nincs, de minden finnugor népnek van saját zenei hagyománya, s ezek a zenék éppen oly sokfélék, egyrészt hasonlók, másrészt eltérőek, akárcsak a nyelvek”. A magunk részéről hozzátehetjük ehhez, hogy nincsen közös finnugor régészet, néprajz, embertan, amennyiben egyes közös vonásokat felfedezhetünk, azt inkább a nyelv rokonsága miatt találjuk meg a különböző finnugor népek hagyatékában. Újabban egyre több meggondolás hangzik el azzál szemben is, hogy nyelvtudományunk túlságosan bezárkózott a finn-ugor nyelvek körébe, s mindent abból igyekszik megoldani, pedig szélesebb kitekintéssel történetibb eredményekhez jutna. Hogy világosabb legyen, mit értek ezen, Sinor Dénes néhány gondolatát idézem (Ural- Aliaische Jahrbücher, 1968:273 Sk). „A nyelvtudomány tárgya a nyelv... és nem annak a népnek története, amely ezt a nyelvet beszéli. Annak eldöntése, hogy a nyelvtudomány adatai mennyire hasznosíthatók a történelemben, át kell engedni a történészeknek... és mi történik, ha a történész téved?... Olyan szavak mint „borjú” „ökör”, „bika” éppen olyan jól magyarázhatók — ha ugyan nem jobban — a mongolból, mint a törökből. De azok közt a kutatók közt, akik ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak, tudatosán, vagy tudat alatt az a történeti — és nem nyelvészeti — feltevés él, hogy a magyarok a törökök785
