Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - Péntek Imre: Öcsike és Öcsikéné (groteszk játék)
Mindig kitörött a hegyük, de volt egy faragója... ÖCSIKÉNÉ: Olyan tehetetlen vagy, olyan teszemusza. Megmondta anyukám is. A lábad se bírod rendesen felemelni. Én meg csak törjem magam, csináljak meg mindent.. . ÖCSIKÉ: Te meg nem álmodtál semmit. Hiába ülsz ott minden este. Hiába bámulsz, én teleálmodtam az üres képernyőt. Hiába irigykedsz... ÖCSIKÉNÉ: Várj, mindjárt előveszem a tükröt, úgy jobban látni. Ide tettem... pedig itt volt. Fogd meg addig... A púderkompakt. A szemöldökcsipesz. A szemöldökceruza. ÖCSIKE: A fogasra teszem a káposztákat. Oda akasztom őket, mint egy hóhér. A fogast én szegeztem a falra. Ott lógnak majd csendesen. ÖCSIKÉNÉ: Na, végre! Otthagytam a .. . ÖCSIKE: Ott feketéllik a bőr alatt, ki se látszik, bent, egészen mélyen. Meg se moccan, úgy lapul. Fáj, nem érted? ÖCSIKÉNÉ: Itt a tükör. Megnézzük a talpadat. Milyen sárga. És koszos. Nincsen neked lúdtalpad? ÖCSIKÉ: Milyen magasra emeljem? Mint egy emelődaru? Mint egy templomtorony? Mint egy légifolyosó? ÖCSIKÉNÉ: Kérem magasabbra tartani. Kicsit balra, még 20 fokot, most alábbengedni, most egy kicsit jobbra, úgy, jó, tűrhető. Lazábban, nem mereven, lazán, könnyedén. Ügy, most nagyon jó. Ugye, nagyon fáj, kicsikém? ÖCSIKE: Amikor még kisfiú voltam, a bátyus mindig megette előlem a káposztás cvekedlit. A talpamból pedig ekkora tüskét szedett ki. Nagyítóval néztük, mert mindent avval néztünk. Mi voltunk a kis tudósok. ÖCSIKÉNÉ: Tojásosleves, káposztáscve- kedli. A tésztát puhára főzzük, majd hirtelen hideg vízben lehűtjük. A káposztát apró kockára vágjuk, kopp- kopp-kopp, csak ügyesen, nehogy az ujjúnkat is leszeljük. Forró zsírban dinszteljük... ÖCSIKE: Mutasd a tükörben, hadd lássam. Nincs is lúdtalpam. A lúdtalp az nem ilyen. Csak azért mondod, mert irigy vagy rám. ÖCSIKÉNÉ: Már megint tele vagyok miteszerrel. Megőrjít az a kozmetikus. Az életben nem megyek többet hozzá. És persze te nem vagy hajlandó ... Ezért is pénzt kell... ÖCSIKE: A bátyus lepisilte a lábamat, mikor beleléptem a szögbe, hogy el ne mérgedjen. Csípett, de mégis jó volt. ÖCSIKÉNÉ: Ügy tartod, mint egy páros ujjú elefánt... ÖCSIKE: Dinsztelés után beleforgatjuk a főtt tésztát a káposztavagdalékba. Óvatosan kavarjuk, forgatjuk, hogy a tésztát egyenletesen lepje el a káposzta. ÖCSIKÉNÉ: Anyukám is megmondta. Fontosabb a söprés, takarítás, az legyen mindig az első, mert hogy néz ki az, ha röpül a lakás... Azt nem lehet elhagyni. Ragyogjon a ház kívül-belül. ÖCSIKÉ: Minek tartom a lábam, ha rá se nézel? Mit akarsz még, minek kínzói? Persze, neked fontosabb a takarítás. Nem voltam neked fontos az életben soha. Pedig hogp szerettem a káposztás cvekedlit. Ez se hatott meg. Semmi. Kétszer is kértem belőle. Emlékszel, mikor ott ültünk az asztalnál, és gőzölgőit a lábosban a zöldes, barnás tetejével, egy egész picit megpirult... ÖCSIKÉNÉ: Emlékszem, a zöldmintás szoknyámban milyen csinos voltam. . A virágosban. Ha kifordítom, még mindig divatos. 120 Ft-ért kaptam meg. Nem is drága. Milyen jól állt! ÖCSIKE: Mondd, ki vagy te? Hagyod, hogy szenvedjek. Nem ezt ígérted. Tudod, bujócskázás közben. Úgy elbújtunk, hogy senki sem talált meg. Akkor miért simultál hozzám? Mert féltél, mi? Most már nem félsz, most már hagyod, hogy eltűnjön talpamban a tüske. ÖCSIKÉNÉ: Anyukám is megmondta Az üvegcserepet szépen összesöpörjük és kidobjuk. Vigyázva, óvatosan, hogy fel ne sértse a kezünket. A cserepekkel olyan jól lehetett játszani. Csillogtak, villogtak. ÖCSIKE: Pont ide. A lábam alá. Az anyád mindig gyűlölt engem. Hajszálat tett a levesembe. A műfogsorát benn felejtette a poharamban. Majdnem lenyeltem. Nem engedte, hogy kettesben játsszam veled. 728
