Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - TANULMÁNY - László Gyula: Őstörténetünk I.
tanulmány LÁSZLÓ GYULA Őstörténetünk* Az utolsó húsz-huszonöt évben nagyon meggazdagodott a magyarság őstörténetének kutatása. Míg azelőtt inkább csak egyéni erőfeszítéseket ismerünk (Szinnyei József, Zichy István, Zsiray Miklós), ígéretes kivételként a Ligeti Lajos által szerkesztett „A Magyarság őstörténete” círrjű gyűjteményes kötetet említhetném (1942), az utóbbi két évtizedben egyre erősebben mutatkozott meg, hogy hozzájuthatunk azokhoz a könyvekhez és tanulmányokhoz, amelyek a Szovjetföldön láttak napvilágot egykori „őshazánk” s vándorlásaink tereiről. Sőt — ami fontos — kint tanuló ösztöndíjasaink és a szovjet kollégákkal kongresszusokon, egyéni meghívások útján stb. kialakult személyes kapcsolatok, a múzeumi leleteknek helyszínen való tanulmányozása azelőtt nem sejtett módon gazdagította meg lehetőségeinket, s ezen keresztül eredményeinket, s egyre inkább világossá vált az is, hogy a nyelvészet egymagában képtelen az őstörténet feladatainak megoldására és csatlakozott a munkához a régészet, néprajz, embertan, állat- és növénytan is. Ma már közkönyvtárainkban — sőt sok magánkönyvtárban is — nehézség nélkül tanulmányozhatók azok a gyűjteményes kötetek, amelyek e munkálatok számvetését tartalmazzák, és a kutatás következő szakaszának tervezését. Kezdődik ez a sorozat a Magyar Nyelvtudományi Társaság által Molnár Erik akadémikus elméleteivel kapcsolatban rendezett vitával (A magyar őstörténet kérdései, Budapest, 1953), folytatódik Hajdú Péter könyveivel (pl.: Finnugor népek és nyelvek, Budapest, 1962), az én „Őstörténetünk legkorábbi szakaszai” című könyvemmel (Budapest, 1961). Az 1974-es finnugor kongresszusra megjelentetett „Uráli népek” című nagy kiadvánnyal, majd a Körösi Csorna Társaság kiadásában közzétett Magyar őstörténeti tanulmányokkal (1977), a Néprajzi Társaság őstörténeti kiadványaival (A finnugor őshaza nyomában, 1973. Az ősi magyar hitvilág, 1971), Diószegi Vilmos monumentális munkája is ezeknek az évtizedeknek terméke (pl.: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben, 1958.). A magyar néprajzos középnemzedék kitűnő tanulmányokkal gazdagította hon- fcglaláskorunkat, s ezzel együtt őstörténetünket (Balassa Iván, Barabás Jenő, Vikár László, Vargyas Lajos, Voigt Vilmos és társaik és az új Magyarság Néprajza előkészítői). A történettudomány is hozzájárult a kutatásokhoz, mert kiadta Györffy György szerkesztésében „A magyarok elődeiről és a honfoglalásról” c. forrásgyűjteményt (II. kiadás, 1975). Nyelvtudományunk hatalmas vállalkozásai (Történeti Etimológiai Szótár. A magyar nyelv finnugor elemei stb.), Bárczi Géza nagy szintézise (A magyar nyelv életrajza), a Szovjetunióban végzett fiataljaink tanulmányai, köztük Fodor • Részlet a szerző új művéből, amely Egy régész gondolatai néppéválásunkról alcímmel jövőre jelenik meg a Tankönyvkiadónál. 679
