Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 8. szám - Péntek Imre: Bóni és Jóni (groteszk játék)

levegőrezgéssé válik. Innét kell mene­külni. Ha az embernek marad még egy meséje a gyerekkorból, amit nem irtot­tak ki az oktatógépek. Amit sikerült elrejteni legbelül... Ha ez megvan még, akkor talán ... Akkor útjait még veheti másfelé... JÖN1: És a cipőfűzőjét hol veheti? Cipőfűző nélkül kell leélnem a hátra­levő életemet. Cipőfűző nélkül kell be­lépnem a Boldogság Honába. Hogy ki­nézzenek onnét... Ismerem én az ilyes­mit .. . BÖNI: Hagyd abba a siránkozást! JÓN1: Tudom én. Tudom én, hogy van. Kinéznek onnét, sőt W is vezetnek. Majd azt mondják: Kérem, ide szakadt cipő­fűzővel belépni tilos. A padlóra köpni tilos. Kutyát bevinni tilos. Istnem, mit nem adnék egy cipőfűzőért! (Sír.) BÖNI: Jóni, Jóni. Légy észnél. Hogy vezethetnének ki téged? Nálad több joga nem lehet senkinek a belépésre. Senkinek. Hidd el pajtáskám . .. JÖNI: Ha összekötném, még jó lenne egy darabig ... BÖNI: Tiéd lesz a legszebb cipőfűző, megígérem. JÓNI: Nem versz át? Mégis más az ember közérzete ... BÖNI: Elhajítani mindent, ami dde- köt, idekényszerít. Előítéleteket. Soká- sdkat. Beidegződéseket. A taposómalom fegyelmét. Elhagyni a díjbeszedők pa­radicsomát. Az árcédulák havazását. Áramtalanítani a vezetéket, érintésük halálos. Minden feszültség bennünk ke­ring. Egy ostoba főnök viccei marad­nak el, egy havonként odahajított bo­ríték, egy siránkozó feleség konyhakész szerelme. Már nem tarthatnak vissza. Már kibontakozom nyűgeimből. A meg­vehető világ árát többé nem csörgetem zsebemben. Kiárusítok, mit fizettek a legszebb mesémért. Hé, ostobák, kö­nyökvédős számlakukacok, nem előadó — értitek — nem eladó! JÖNI: A gyógyszertárak tele vannak nyugtátokkal. Csillapítókkal. Altatók­kal. BÖNI: A mese nem halt meg, a mese él... JÖNI: És ilyen szép nagyra nőtt... BÖNI: Micsoda? JÓNI: Hát a hegy. Nem túlzás ez? Ki­egyeznék egy kisebb méretűvel is. Mi­lyen kár, hogy nem voltam tagja egyet­len turisztikai vagy alpinista szakosz­tálynak. Most szépen átmásznánk raj­ta, és kész. Felhajtás nélkül... Bele­zuhannánk a nagy boldogságba . .. BÖNI: Mit beszélsz? JÖNI: Egy kis csalás, de ki veszi ész­re? Rágni, rágni, piszok unalmas. Van ugyan egy jó protézisem, viszont a túlzott igénybevétel... BÖNI: Szó se lehet róla. Mit képzelsz ... Itt a könyv, tessék, nézd meg! Át­rágni a kásahegyet, ez áll itt. Ha át­mászol, nem ugyanoda jutsz, mintha átrágod. Hogy jutottál ilyen képtelen­ségre? A boldogsághoz nem vezet ke­rülő út, csalással meg nem szerzed so­ha. JÖNI: Könnyű annak, akinek eredeti fogsora van. Az könnyen beszél. De próbálnád az én helyemben. Műfogsor­ral rágni... Az én helyemben te is másképp... BÖNI: Ne hagyd el magad, öregem. Nekiesünk, és egy-kettőre túl leszünk rajta. Csak most ne engedd, hogy kis­hitűséged leterítsen. Szedd össze ma­gad. Hét nap és hét éjszaka. Kibírjuk, mert ki akarjuk bírni. A nagy lelkek a nehézségek közepette mutatják meg igaz mivoltukat. JÖNI: A cipőm 42-es. Az ingem 39-es. A lelkem ... BÖNI: Na, rendben van? Na, öreg fiú... JÓNI: Nem bánom. Ami azt illeti. Nem ismersz te engem... Ha én egyszer elhatározok valamit, akkor az el van határozva ... Miattam kezdhetjük is. Egy kicsit kifújom magam, aztán ne­ki... Hajrá. Rohammunka. Hiszen előbb is átérthetünk, nem? Muszáj ne­künk hét napot elvacakolni ezzel az izével... Addig edzem az állkapcso­mat. Hamm-hamm. {Csattogtatja a protézisét, kiesik, visszateszi.) Hogy a fene. .. Menni fog. Előtte azért ülünk egy kicsit. Ez nem tilos a könyv sze­rint sem. Az igazság az, hogy dögfá­radt vagyok. Legszívesebben aludnék egy jót. A legjobb orvosság... A ci­pőm is folyton leesik... Össze kell kötnöm ezeket (mutatja a cipőfűzőket). Űristen, mennyi dolgom van. Ez a nyavalyás hegy nem szalad el. Remé­lem, erről nincs szó ... 648

Next

/
Oldalképek
Tartalom