Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 7. szám - SZEMLE - Péntek Imre: Az ismert ismeretlensége - Halmos Ferenc: Illő alázattal
Halmos Ferenc könyve alaposan megtépázza a közhelyek ismertségét, a munkásélet agyonnyúzott sémáit. Kíméletlen ön- és közönségismeretet kínál olvasmányul: nem könnyű elfogadni. A kép, amit rajzol, nem hízelgő sem „lent”, sem „fent”. De igaz. Ez feltétlenül mellette szól. Vállalkozásának elején rá kellett döbbenie: kegyetlen törvények szorításában őrzik itt a munkások emberségüket. „Nehéz volt tudomásul vennem — írja a munkásélet e kegyetlen törvényeit, de érzem egyre inkább: vagy igazodom hozzájuk vagy nincs itt maradásom.” Igazodott, ezért érzi feljogosítva, felhatalmazva magát kendőzetlen, kíméletlen igazságok kimondására. Az Illő alázattal azonban nem csupán a gyár, a munkás — élet „színtereinek” szociológiai „beutazása”: jelentős szépírói tett is. Halmos képes felidézni az edzőműhely hangulatát, a munka emberpróbáló gyötrelmét és örömét, egy-egy találkozás fordulatos párbeszédének jóízét, humorát, barátainak, az üzemrész jellegzetes figuráinak arcát. Igen változatosan szerkesztette meg gazdag anyagát: interjúk és novelliszti- kus jelenetek váltják egymást, leírásaiban, a gyári környezet, az udvar bemutatásában kifogyhatatlanul leleményes, szókincsében pedig bőségesen merít a rétegnyelv kevesek által ismert fordulataiból, képeiből. Képes beleringatni bennünket, olvasóit, abba az időbe, amely számára a kapunyitogatás volt a mai munkásvilág rejtelmeibe. Halmos Ferenc önmagával sem volt kíméletes: saját bőrét vitte a vásárra. Munkásévei alatt bőven nyílt alkalma az értelmiségi illúziók elvesztésére. De keletkeztek benne új, reálisabb felismerések számomra ez is kiderült könyvéből. Többet közt arról, hogy a mai munkásgenerációk is letéteményesei a haladó tradícióknak, viszonyaink meghatározó formálói, még akkor is, ha olykor — éppen bizonyos technokrata szemléletű vezető értelmiségiek szemében — mellékszereplőknek tűnnek. Ezekért az „illúziókért” — amelyek véghetetlenül fontosak ebben az országban — már érdemes volt, megérte kockáztatni. S ha írásom elején azzal kezdtem — hogy tépelődő bölcsészként kötött ki Halmos Ferenc a gyárban, most tartozom annyival a teljességnek, hogy volt más tudatosabb motívuma is vállalkozásának. Az Első ének egyik szerzőjeként az Oly könnyű volt című versében ilyen sorokra találhatunk: Hova tapadjak, ha nem oda, ahol legtöbb a gond, ahol mint tengeren megbomlott hullám önmagát tapossa a megbomlott közösség, ahol néha már mi is csak arra lesnénk: mivel fedezzük magunkat, hogy megmaradhassunk becsületben, s hogy szűkös türelmünk — ha van még — vágyaink mögül nehogy hitessék. Ez a lírai „előlegezés”, az elméleti odatapadás a legtöbb gondúakhoz sokat elárul Halmos vonzalmairól, kötődéseiről. S amellett bizonyít, hogy nem a szeszély sodorta őt a munkások közé. S ha igaz is, mint versében írja: Oly könnyű volt, elindulni oly könnyű volt — az Illő alázattal a megérkezés kínjáról (emberi és írói útkereséséről) ad hírt. S persze, ne feledjük: sikeréről. Mert bizonyos vagyok abban, hogy a „műfaj elkötelezettjei” — a fülszöveg szerénykedését megcáfolandó — „megbocsátják” Halmos Ferenc „kontárkodását” a szociográfia műfajában. Talán még örömüket is lelik benne. PÉNTEK IMRE 602
