Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 1-2. szám - Holdosi József: A kőfejtőben (regényrészlet)

— Miért szülöm meg ezt a gyereket, mire, éhhalálra, döghalálra?! Folyóba vessem, vagy csáklyával verjem szét a fejét, hol van a fogódzó, hol?

Tíz év körüli fiú húzta el a kőtől.

— Ne sírj anyám, felnőtt vagyok én már, a kezem elbírja a csáklyát, izmosodom egyre, látom a munkát, láttam a nőket is már szétvetett lábbal, megértem én az életet, segítek majd.

A hisztéria magasra csapott. A kőfaragók mestere intette le.

— Emberek, ha azt akarjátok, hogy lehallatszon Kemál Juszufhoz is, csak csináljátok, de akkor soha többé nem láthatjátok a követ.

— A mi kövünk! — kiabálták. — Nem adjuk oda!

Másnap a munkán is csak a kőről folyt a beszéd.

A telepvezető meg is kérdezte:

— Miféle kőről beszéltek emberek?

Hallgatás volt rá a válasz.

Este Kemál Juszuf lovagolt a telepre.

— Emberek, az a hír járja, hogy csodálatos márványkőre akadtatok, ha ez így van, az a kő az enyém, az én tulajdonom. Azonnal mondjátok meg, hol van!

Senki sem válaszolt.

— Aki elárulja 100 pengő jutalmat kap. Ha kevés, ezret! Most sem válaszoltok? Ferenc, te? — állt meg a fiú mellett — Te meg az öcséd a tűzszerészekhez tartoztok, keresők vagytok? Te találtad? Hol van?

A fiú lehajtotta a fejét, a herceg végigcsapott rajta a korbáccsal. Nézegette a tömeget, Tónit vette észre, feléje intett:

— Gyere csak előre, úri barátom, te nem ezek közé való vagy, ügyvédemmé fogadlak. Hozatok neked lovat, bejössz velem a kastélyba.

— Áruló, menj csak vele, a követ akkor sem kapja meg, sztrájkolni fogunk — kiabált utánuk az egyik tűzszerész.

— Holnap senki sem kezdi meg a munkát! — zendített rá a tömeg.

— Meg kellett volna mondanod fiam — ápolgatta fiát Imre bácsi. — Anyádra és a hét testvéredre is kell gondolnod.

— Egyszer már gondoltam el is veszítettem a szerelmet, elegem van a hét- testvéresdiből, magából és a világból. Felmegyek a kőhöz, ha kell a saját testemmel védem meg mert Tóni elárulja biztosan.

— Mi is megyünk.

Pisztolyokat és gránátokat vettek elő a tűzszerészek.

— Aki akar velünk jön.

Nem maradt senki a telepen. A kő körül telepedtünk le, majd elsáncoltuk magunkat.

Megérkeztek a kőfaragók is:

— Ha mást nem is érünk el vele, a bérünket felemeli.

Átvirrasztottuk az éjszakát. Néhány pisztoly és gránát került a férfiaknak, a nők köveket gyűjtöttek. Az előőrs jelentette, hogy a telepvezető reggel látva, hogy üres a telep, ellovagolt Kemál Juszufhoz, aki bement a városba, egy teherautó katonával tért vissza. Elindultak a kő felé, Tóni vezeti őket.

Lázas izgalom mindenütt. Kemál Juszuf és Tóni néhány katonával előrejön.

— Semmi értelme ennek emberek — harsogja a herceg.

— Álljatok újra munkába, csak a követ kérem.

A három kurva feláll a sáncra, letolja magáról a ruhát.

— Ezt kapod herceg, ez való neked, ezt tönkreteheted, lövess, saját műveidet löveted, rajta!

48