Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 7. szám - MŰVÉSZET - Péntek Imre: Gépi kötéssel - "újtextilül" - Beszélgetés Droppa Judit textilművésszel

széliek a velemi tizek..Köztük ön is. Nos, mondana erről többet: hisz egy új műfaj születésének vagyunk kortárs tanúi, ha a fal- és tértextil, a minitextil kiállítások anyagára gondolok ...

— Valóban, a 68-as kiállítás határkőnek bizonyult. Ezen már hímzett, kol- lázs-jellegű alkotások is felbukkantak. A hazai textilművészet itt mutathatta be először új arcát. Azóta világtendencia, hogy a textil keresi a saját útját. Nagyon sokrétű anyag, hihetetlenül gazdag lehetőségeket rejt magában. A kifejezésnek sem szab határt. Ez az, ami élteti az egész műfajt.

Nálunk a gobelinnek nagyon sok mestere nem akadt Ferenczy Noémin kívül. Sőt, az egyetlen volt, aki igazán magas fokon művelte. Az „újtextil” viszont egyre több embert vonz. Főként a fiatalok közül. S ez a generáció már kevésbé kötődik a hagyományos technikához... Tény az, hogy szokatlan kifejezésmód, amelynek a fprmanyelve most érik be. Kint is keresik ennek a helyét—nevét, angolul például „lágy szobrászatnak” hívják a textilnek ezt a megmunkálását. Ugyanúgy „formát alkot”, mint a szobrászat. Az idegenkedés minden szokatlan dologgal szemben megfigyelhető. Ebben a mostani forrongó szakaszban a textil mindent földob magából, bemutatja, mire képes ... Nagy gond, hogy erre a fajta textil-plasztikára nincs igény ... Pedig volna létjogosultsága.

— Koczogh Ákos a házgyári lakások textiljeként a faliszőnyeget jelölte meg . . .

— Az emberek többsége házgyári lakásokba költözik. A bútorairól tudja, hogy nagy szériában készültek ... Megpróbálja egyénivé formálni környezetét. Elrohan a Képcsarnokba, és vásárol néhány kerámiát, műtárgyat, vagy maga készít valamit. Én azért nem hiszem, hogy egy hamis kézművesség illik oda. A Képcsarnokban „minőséget” nem kap: a vázák többnyire áteresztik a vizet, a máz sem tökéletes, a lakás-képnek megfelelő formákat sem kap mindig. Ez a falitextilekre is vonatkozik. Kisebb, ízléses gyári szériákra volna szükség. Amíg ezt az ipar nem képes produkálni, addig ezt a szabadúszó iparművészek „oldják meg” otthoni műhelyeikben. Milyen szinten, milyen minőségben — ez már az embertől függ. Van, aki káprázatos dolgokat tud előállítani otthon. Egyes kolleganőim gyönyörű függönyöket készítenek — csak sajnálni lehet, hogy ezeket nem gyártják. De van olyan is, aki kézművesnek látszó munkát kínál, silányat, gyatrát.

— És a közületi megrendelések hozzásegítenek-e nagyobb vállalkozásokhoz?

— Kevés van. Én például hat éve végeztem, és most kaptam meg az első két munkámat. Egyik egy tatabányai házasságkötőterembe fog kerülni, a másik Tatára.

— Még egy kérdést engedjen meg. Mi a véleménye, tudnánk-e a mi szerényebb körülményeink közt divatot „teremteni”? Tudnánk-e a „szükségbői erényt kovácsolni”?

— A finnek csinálják ezt a textiljükkel. Például szitával nyomnak. A kézművesség magas szintjét valósítják meg. Nálunk ez már nem megy, mert az ipart elláttuk korszerű gépekkel. Ezekkel már hamisítvány lenne — és nem is lehet — kézműves módon termelni.

589