Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 7. szám - TANULMÁNY - Tandori Dezső: "Eredeti és hiteles tanulmányok alapján..."
tárják a világot, még az irodalomét is; holott az imént úgy elhittük, hogy annyi csak! Mint egy jó szerveződésű regényanyag, úgy formálódott Móricz tanulmányainak matériája, ennek összessége. A magyar irodalom és a magyar nép csupa lehetőségvizsgálat; az Írók szinte tipológiából kinövő jövendölés. Hol itt a kártya”... ! S mégis: érződik, hogy a dolgok „lapokra vannak feltéve”. Vagyis azért — csak körbeérnek? A nép és az irodalom szerepéről (kölcsönhatásban), a műfajok becsületéről, a magyar nemzeti irodalom tisztességéről közvetlenül Krúdy álomvilága után szólni: tiszta forrású realitások találkozója. Ezt bizonyítja, anélkül, hogy könyvét maga szerkesztette volna (életében nem volt tanulmánykötete ilyesforma) Móricz. 4 „Az élet töméntelen vágánnyal dolgozik.” Móricz hű ehhez a megállapításhoz. Az imént még (a Krúdy-emlékezés után) a közösség gondjaival foglalkozott odaadóan, most azt a vágányt követi, amely az igazi írók, a „művészi tehetségek nemes versenyét” je- lenti-jelzi, s így ír Szabó Lőrincről (1934-ben): „Tökéletes individualista...” És költészetét elemezve leszögezi: „Máris teljes élet.” Itt egy pillanatra inkább a móriczi életlátás teljessége előtt érdemes tisztelegni; irigyelni azokat, akikről — bármint eltértek is tőle alkalmasint, bármennyire mások voltak, mint ő — az igazi irodalomnak járó elismeréssel, ennél többel, céhbeli közösség jegyében írt. Ahogy (de miképp tudott ilyen nyílt lenni, kérdezzük) kommentár nélkül, sőt, mintha egy nagyszerű növény részeit-ízeit ismertetné, megállapítja (Szabó Lőrinc nézőpontját hűen jelenítve): „a tökéletes önzés tökéletes öröm.” Vagy ezt mondja róla: „A magyar költészetben soha senki ennyire nem vonta le a kozekvenciákat.” És értjük, miként gondolja azt s ezt; és milyen egységes stílus része ez is, az is. És mennyire a gondolattal azonos itt a stílus. S nyomban utána, öt hétre rá ez a témája: Lehet-e a parasztból író. Megállapítja, hogy „a jelen században a legmodernebb lapokat a nép érdeklődése, kulturális szükséglete és szellemi terjeszkedési vágya virágoztatta fel. Az újság volt a nép legfőbb iskolája. Hallatlan dolog az, hogy a falu kondása, aki alig tudja silabizálni a betűket, a legfontosabb politikai, gazdasági világeseményekre vonatkozó tudósításokat kapja napról napra. A legmagasabb kultúrréteg számára írták, s mégis neki beszél az újság. A fény útja a vaáli erdőben: Vajda-emlékezés. Móricz járja a tájat, és erdei házra bukkan. „Az egészségnek, békességnek ebből a szelíd hajlékából repült ki a magyar irodalom legkomorabb viharmadara... Csaknem griff.” Milyen pontos ez a lírai meghatározás. Mennyire nem „lírai”! És a nézőpont itt is változik a korábbi egyéniségvizsgálathoz képest: „Nagy fények nagy tűzből erednek. A költő megengedheti magának a mérhetetlen fájdalmat: ez az ára a végtelen igazságnak.” De ez, bárhogyan is, költői eszmefuttatás. A szomszédságában, egészen természetes, józan vitacikk áll: Elő vágányon (A magyar irodalom vitája). Itt a kötelességét becsülettel végző irodalomról szól, amely utat mutatna a politika számára is. A Peches kor az induló tehetségek sorsát vizsgálja. Minél szokatlanabb és „vészesebb” a talentum, annál kevésbé engedik „nyilvánosságra”. Hányfelé tekintett! 5 Az őstehetség akkoriban aktuális kérdésével foglalkozik, és a nép művelésének gondjához jut el; ugyanígy szentel figyelmet a falukutató szociológiának, a korabeli „Magyarország fölfedezésé”-nek. „Az írónak módjában van”, állapítja meg, „hogy felrázza és összebonyolítsa a rétegeket.” Mert: „Nincs más hátra, mint elkezdeni azt az új irodalmi termelést, melynek egyszerre határtalanul nagyobb a közönsége, mint a mainak. Eddig a legjobb esetben a népről írtak, jóakarattal vagy rosszakarattal — ezentúl a népet kell megírni. S akkor a nép is kíváncsi lesz arra, amit saját életének fog felismerni.” 559
