Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 6. szám - Parancs János: Mégis, A várakozás (versek)
PARANCS JANOS Mégis mintha csak átutazóban időlegesen megszállva egy-két napra egy olcsó vidéki szállodában úgy élek itt mintha csak idevetődtem volna s valami csatlakozásra várnék ami egyre késik ténfergek a hajnali ködben kiismerhetetlen torlaszok csapdák és indulatok között meg-megújuló reménykedéssel mégis az emberi mértékkel mérhető élet valahol itt lapulhat karnyújtásnyira tőlem A várakozás Nyirkos tenyér, izzadó halánték. A fül, az orr kiszőrösödve. Ügy vergődöm itt elhagyatva, mint az elítélt, ki évek óta már a késlekedő kivégzésre vár. Bármelyik pillanatban jöhetnek érte, mégis mosolyog. Hagymát és szalonnát kér vacsorára. Kortyolgatva issza a bort, aztán újra tölt a pohárba. De éjszaka sosem alszik, figyel. Feléje puha léptek közelednek, s az ajtó előtt megtorpannak újra és újra minden éjjel. Nem tépik föl az ajtót durva kezek. Folytatódik hát tovább a kínzatása, kényszerű itt-tartózkodása: az értelem fájó tapogatódzása, a test botor rúgkapálódzása, hiábavaló, ösztönös reménykedése. 466
