Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 6. szám - Soós Magda: Berlini látogatás (elbeszélés)
egy sipító hangú, töpörödött öreg hölgy. A parányi agg dáma, a meleg nyári nap ellenére nerokeppet, s a fején lilaselyem turbánt visel, a selyem turbánon oldalt kaoéran rátűzött markazit-madár, talán sólyom, talán sas (remélhetőleg nem a „birodalmi”) mindenesetre, Marcsa úgy véli, az idős hölgyhöz, meg a li- laselyem-tur bánhoz — brosstűgyanánt — leginkább papagály illenék. A félre- ismerhetetlenül „dort drüben”-eleganciával (aranyláncon csörgő lornyonnal, mindegyik szikkadt ujján két-három gyűrűvel) felszerelt, ráncosra, s törpére aszalódott öreg hölgy, minden átmenet nélkül nyájas csevegésbe kezd. Elmeséli, hogy ő 79 éve ellenére folyton jár-kel a világban, beutazta egész Németországot, (ezen természetesen a Bundes Republik értendő) nos, ő minden zegét-zu- gát bebarangolta, Münchentől Brémáig, de utazásai — ezt bízvást elmondhatja — kiterjedtek más európai országokra is, imádta Itáliát ,elbűvölte Hollandia, de kalandosabb utakra is vállalkozott, bekkukkantott Krakkóba, Prágába, a vasfüggöny mögé, jawohl, mert őt minden érdekli, miért is ne, — s itt ajkához emelt kézzel, karperecéit csörgetve, suttogom fogott vékony hangocskáján viho- rászva, felteszi a kérdést: — talán ez a másik Németország nem éppen úgy egy európai ország mint bármelyik ország, amelyiknek kormánya, meg parlamentje van? És ráncos-púderes arcát oldalt billentve, Marosára hunyorít. A barátnői szerint ő egy bolondos („narr”) teremtés, de fütyül a barátnőire, azok tolókocsiban ülnek és bélhurutot kapnak a vendéglői koszttól, kizárólag ezért illetik az ő személyét, meg ezt az országot epés megjegyzésekkel, egyszerűen irigylik tőle, hogy még jól bírják a lábai, a gyomra is akár a vaí Gott sei dank, és ami a legfontosabb: kíváncsi, mint a kamaszok. Például erre a másik Németországra. Igazán ostobaság, hogy az ember örökharagot játsszon és hátat fordítson neki. — Azért is megnézem magamnak, hogy mi van itt! — összetöppedt, s vidáman kimázolt kis arcát kérdőn Marcsára emeli és gyűrűkkel megrakott mutatóujját a mellének szegezve, megkérdi: — És maga kedvesem, nem jön át hozzánk? Csak egyetlen megálló tovább az S-Bahnnal (a hatóságoktól s különféle formaságoktól eltekintve persze) és máris odaát van. „Dort drüben”. Igen. De vajon a családi gondokat, a „szegény kis Günther” gondját, a 400 oldalnyi szocialista iparszervezés megírásának és legépelésének a gondját stb. stb. megbeszélhetné ott valakivel? És megbeszélhetné-e a zsige- reit rágcsáló, a csontja velejét emésztő gondjait arról, amit keres, amit pont itt keres ... (ámbár miért ne kereshetné pont ott is, Müncheniben vagy Nürn- bergben, ahol keményebbek a kísértet-kontúrok?) Hallgatása a normálisnál hosszabbra nyúlik, és az öreg hölgy — miközben meggörbült ujjaira kesztyűt húz, eltüntetve gyűrűi sokaságát — rosszallóan kérdőre vonja, hogy benne, a nála jóval fiatalabb lélekben, vajon nem lobog hasonló kíváncsiság? Mondhatná: volt rá eset, hogy senki nem kérdezte, kíváncsi-e vagy sem, marhavagonba tuszkolták és vitték. De minden efféle választ elavultnak és feleslegesnek érez, s az apró antilopkesztyű tréfás fenyegetésére azt feleli, hogy okvetlen átmegy, legközelebb. — Ach, das ist schön! Én szívből örülök, hogy átjöttem. Otthon pukkasztom a barátnőimet, ha elmesélem, amit láttam. Mein Ehrenwort: nicht schlecht! — sipítja barátságosan és antilopkesztyűs pici kezével integet Marcsa után, amikor az elköszön tőle, és nekivág az Alex irányába. Otthon a vacsoránál már várják, hogy beszámoljon az impresszióról, mindenről, ami napközben történt vele. Szörnyű — gondolja dermedten, s egy pillanatra megáll a keze a teáskanállal a levegőben — szörnyű, de nem történt sem454
