Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 5. szám - MŰVÉSZET - Kassák Lajosné: Vattay Elemér kiállítása
A SZŰKE ANGYALOKRÓL Két csibész lődörög az úton kisérik őket szőke angyalok ha rámpillantana az egyik neki adnám pénzem dicsőségem. Mindkettő igazi bal lator csuklójukon hamis arany perec lopnak s ha kell megölnek bárkit hazárdul játszanak szívekkel. Miért hagytál el ifjúságom ó ég ha én lehetnék az egyik hová rejtsem titkom szerelmem gondok foglya vagyok már örökre. Most táncolni mennek részegen s a kialudt lámpák árnyai közt senki nem látja az angyalok törött szárnyát keserű könnyeit. Bizony, ők azok a csibészek, akik bűnbeesnek, akik elbuknak, mint mi mindannyian, de az angyal nem űzi ki őket tüzes karddal a paradicsomból, a két szőke angyal láthatatlanul a nyomukban jár és sír értük. Törött szárnnyal kísérik a gonosztevőket, és már felrepülni sem tudnak, velük maradnak mindörökre. Persze, hogy velük maradnak, mert ők a csibészek és ők az angyalok is egyszerre. Ök, akiket itt mutat be Vattay, aki meglátta lázadásukat, de meglátta angyalságukat is. Tehát mégis csak rátalált azokra, akiket keresett. Tessék csak ezekbe az arcokba jól belenézni és meglátják a jóságot és a komor lázadást egyszerre, úgy, ahogyan Vattay Elemér látta. Vagy nézzünk a művekre, felismerjük Ferenczi Béni női aktjában a harmóniára törekvő szépséget, Kassák éneklő színeiben a rendbetett világot, halljuk Kondor Béla tragikus kérdését: ki a bűnös? Látjuk, amint Latinovits Zoltán elszállni készül, de rémülten néz a kerekek fölött, és Bálint Endre ablakszemeivel mintha örökké ránk figyelne, ránk vigyázna, és Pilinszky épp úgy esedezik a gyilkosért, mint a most hallott versben Kassák. Vattay Elemér felismerte a nyugtalan rendbontókat, de felismerte azt a megmásíthatatlan szándékot is, hogy mindannyian a maguk módján rendbe akarják tenni a világot. Ő pedig mit szól mindehhez? Csodálatos, hogy vagytok, és én válaszul virágot teszek asztalotokra, emléket állítok nektek, akik már nem éltek, és nektek is, akik itt jártok közöttünk. Azt mondja, amit barátja, Pilinszky János: csak a mag halála szökken szárba és hoz termést. 396
