Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 4. szám - TANULMÁNY - László Gyula: Más megoldás is elképzelhető?

forduló, olvasmányos szövegekben Komoróczy Géza és Pusztay János fogalmazta meg, ezúttal összefoglalva a korábbi hazai szerzők ellenvéleményét. Szám- baveszik a magyar nyelvtudomány élő képviselőinek véleményét és a maguk nyelvi elemzéseit. Komoróczy Géza könyvében (103) arra az eredményre jut, hogy: „Azok a szavak, amelyeket szófejtéseikben sumer gyanánt felhasználnak, vagy egyáltalán nem léteznek, vagy másként olvasandók, vagy mást jelentenek. A sumer-magyar nyelvrokonítás szóegyeztetései között egyetlen egy sem akad, amely legalább sumerológiai tekintetben megállná a helyét.” Pusztay János ugyancsak a szóhasonításokat veszi elsősorban célba (56): „1. Eleve gyanúsak azok a szavak, melyek teljes, vagy csaknem teljes azonosságot mutatnak a magyarral. A nyelv változik, s még a rokon nyelvi megfelelők közül sem mindig az a szabályos, mely a magyar szóhoz a legközelebb áll... 2. A sumer—magyar rokonítás hívei sok esetben olyan szavakat idéznek, amelyek igazolhatóan a magyar nyelvújítás korában keletkeztek, pl.: egyén, egyed, szellemes, eszmény stb. 3. Eddigi példáinkban is többször előfordult, hogy összekeverték a sumer és akkád nyelvet. A sumer írást sokáig nem tudták pontosan értelmezni, helyette — sokszor akaratlanul — a jobban ismert atkkád olvasást vették figyelembe. A kettő között viszont jelentős hangalaki különbség van. A téves olvasás és téves értelmezés révén a sumer szavakat úgy lehet igazítani, ahogy azt a magyar szó éppen megkívánja.”

Hadd fűzzek ehhez valamit egyik levelemből, melyet dr. Novotny Elemér úrhoz intéztem abból az alkalomból, hogy megküldte nekem Sumer—magyar (Duna Könyvkiadó Svájc 1977.) című könyvét: „...magam, hitem szerint — valóban »sine ira et studio« látok munkámhoz, és népünket nem egy ágon, de több ágon követem a múlt felé és eurázsiai távlatokban igyekszem helyét megtalálni. Éppen ezért még akkor is érdeklődéssel olvasom a különböző őstörténeti származtatásokat, hogyha gyanakodva nézem, mert — érzésem szerint — nem elég alaposak. Hadd mondjam el például milyen gondolataim vetődtek fel a Doktor Űr könyvével kapcsolatban. A legjobb, ha egy példán kezdem, csak úgy találomra a 43. oldalról: »a Mu-na-ara—u elemeiről: Mu=mag, na=kő ara-u== őrlő. Szószerint magot őrlő, vagyis malom«. Nem tudok és nem is akarok hozzászólni a nyelvtudomány kérdéseihez, mert nem vagyok szakember, de — engedje meg — én azokat a szavakat nem ismerem a régi magyar nyelvből, amelyek összetételeként megszületett volna malom szavunk. Tehát nem ismerek a magyar régiségben mu=mag, na=kő, ara-u=őrlő szót! de így vagyok az elemzések túlnyomó többségével, nem ismerem nyelvünkből azokat a szavakat, amelyek összetételéből szavaink születtek volna. Mert más lenne a helyzet, ha lenne, mu, na, ara-u szavunk, de nincsen! ... Jelenleg nincsen semmi komolyan vehető elképzelés azt illetőleg, hogy a honfoglaló magyarság egyenesági leszármazottja lenne a 3000 évvel előtte élt Kétfolyamközti műveltségnek. Márpedig a Doktor Úr meglepő kijelentése, hogy a sumir nyelv ma is él a magyar nyelvben, ezt a hallgatólagos követelményt állítja fel.” Ezekhez a sorokhoz befejezésképpen a következőket kell hozzáfűznöm, a teljes őszinteség jegyében. „A más megoldás is lehetséges” hirdetőinek — mint régész — azt szoktam mondani, hogy sem Mezopotámiából, sem Egyiptomból, sem a Húsvét szigetekről, sem Afrikából nem vezetnek régészeti nyomok a Kárpát medence magyarjai felé. Őstörténetünk régebbi évezredeiből a Volga-vidék őstörténeti műveltségeiből sem vezetnek közvetlen szálak a Kárpát^medence magyarsága felé, sem az első, sem a második honfoglalás népét nem tudjuk korábbi évezredei felé követni! A honfoglalást megelőző évszázadokban biztosabban mozgunk, de őstörténetünk homályán eddig a régészeti kutatások nem tudtak átvilágítani!

289