Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 4. szám - TANULMÁNY - László Gyula: Más megoldás is elképzelhető?

a máltai és a szuezi földnyelvek szárazulati időszakaiban. Az átkelt hordák útvonala kontinensünkön általában nyugat-keleti irányú volt, miként az a legősibb embertani és őskőkori leletekből sejthető. A korábban átkelteket a később jövők a jégtakaró előtti peremsávba vagy a magasabb hegységekbe szorították. Egyes csoportjaik a Csendes-óceánig is eljutottak. A Bajkálon túli nagyobb arányú előnyomulásukat főleg az afrikaitól függetlenül kialakult kínai antropológiai centrumból kirajzó paleoázsiai, mongol és mandzsu-tunguz népek őseinek térhódítása akadályozta meg.

Az agglutinálók útvonalait lemaradt töredékeik jelzik. Ilyenek a ma is élő baszkok, a már eltűnt ligurok, alpesi lapponoidok, etruszkok, a keleti szárnyon pedig a sumirok, és a ma is meglevő dravidák.

Az i. e. 10 000 és 5 000 közti időben juthatott el az ősi agglutinálók több hordája az Urál hegység vidékére, ahol — már útközben is különböző nyelvi hatásokat a magukéba olvasztva — alapjává váltak az itt kialakuló uráli nyelvcsalád — finnugorok és szamojédok — különböző nyelveket beszélő népeinek. Ezek sorában a magyarok voltak a legnagyobb lélekszámúak, akiknek nyugatra vándorlása — mivel számos rokonnépet is magukkal ragadtak —a történeti idők legnagyobb szabású uráli népvándorlása. Az új hazába került magyarság és az uráli csatlakozottak szókincsének honfoglaláskori jellegzetességeit a Kárpát-medencében található helynevek és személynevek alapján lehet megismerni.”

Az elsüllyedt Mu földrészről elmenekült „ősmagyarság” ötletét bővítette egy gépírásban elterjedt kijelentés-gyűjtemény, az úgynevezett Arvisurák szövege.

Míg az eddigi őshaza elképzelések többé-kevésbé tudományos igénnyel léptek fel, az utolsó másfél-két évtizedben elterjedt idehaza egy tan, amelyik szinte a kijelentés követelményével lép fel, nem igazol semmit, csak elmond. Állítólag egy vogul sámánfi partizánként hozta volna hazánkba ezt a tanítást, „ami titok alatt van”, tehát senki nem látta a vonatkozó „okmányokat”, kivéve a szöveget közlő Paál Zoltán ózdi kohászt, aki végeláthatatlan szövegeivel új s újabb meglepetés elé állítja az olvasókat. Hozzám csak egy töredéke jutott el (165 gépelt oldal), még csak kivonatot sem ígérhetek a rendkívül kusza szövegből, de talán néhány idézet fogalmat adhat tartalmáról. Például (163): „A 347 Arvisura 347 fősámán, 998 rovósámán és 2 012 amazon (rimalány) közreműködésével született meg. Mivel a mai nyelvünkön csak a Palóc, Uz nyelven rótt Arvisurák érthetők, ezért a ma beszélt Uz nyelv a törzsszövetség „latin nyelvének tekinthető ..Talán még idézem a kézirat címét: „Az ősmagyar—uz,— nyelven írott ARVISURÁK— IGAZ SZÓLÁSOK ősi regéi. Ahogy azokat SZALAVÁRÉ TÚRA a Manysi-nép utolsó sámánjának fia számunkra átmentette a második világháború alatt, Paál Zoltán ózdi kohász útján.” Egyetlen részlettel — amelynek kiválasztását a véletlenre bíztam — szeretném érzékeltetni ennek a XX. századi népmesének hangulatát (33.). „A 2092. év (i. e. 1748) nyarán Kaspiros fő- tárkány már jelentette Tola fősámánnak, hogy az egyesített hadak már 6 tyűmen lovasból és 4 tyűmen harckocsis és gyalog tyumenből állanak Gandás vezér- sége alatt. A tárkány-teendőket és a gyógyító személyzetet a Rima4ányok szervezték meg és a hun sereg minden tagja Zaránd és Gandás kivételével házasságra léptek, hogy a rokon törzsekkel a legszorosabb kapcsolatba kerüljenek. Eddig már minden Rima-lánynak megszületett a gyermeke, de a tíz tárkány-helyre még mindig tudtak szabad Rima-lányt beosztani.”

Az Arvisurák alapján Pataky László békéscsabai mérnök — aki hittel hisz az Arvisurák eredetiségében — egy magyar őstörténetet írt (kézirat), amelynek csak első lapjait olvashattam, de ebből megtudható, hogy ki volt, hogyan hívták és meddig uralkodott Krisztus előtt 4000 táján az első magyar király. Utó279