Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 3. szám - SZEMLE - Ambrus Lajos: Benkő Samu beszélgetései Kós Károllyal
tesz, grafikus, író, könyvművész, kultúrtörténész, politikus, lapszerkesztő, főiskolai tanár; felületesen nézve is rendkívüli életnek látszik. A sors azonban e szerencsés alkatú művésznek igen szigorú rendelést szabott; Kovács László — barát és szerkesztőtárs az Erdélyi Helikonnál, akinek elfelejtett alakja a beszélgetéslekben felfelbukkan — 1933-ban nem véletlenül nevezi őt a viharok ügynökének. Nemzetromlás, világháborúk, otthonvesztés, bizonytalan egyéni és közösségi lét, idegen be- folyásolású új élethelyzetek — ezrek számára tették kétségessé az értelmes cselekvésbe vetett hitet. ,,En. *.n nem ért meglepetés akkor sem, amikor sok-sok személyi és közösségi tragédiának lettem szemtanúja. [...] a helyzetet magát nem fogtam fel tragikusan” — válaszol a század legfontosabb kisebbségi kérdésére, a nemzleti megmaradás kérdésére az utolsó beszélgetésben. E mozzanat köré kristályosodik ki a Kós Károlyi életmű második lényeges csomópontja is: személyes cselekvési vágyát következetesen áthatja az a ragaszkodás, hogy a történelem, a jelen adta szűk lehetőségeket a megtalált közösséggel együtt, a kollektív gondolat jegyében kell kihasználni.” [...] Passzivitásba ájult népünk életre ébresztését”, az „emberi és nemzeti jogaiért kiállásának munkálását” tartja legfontosabbnak a királyi Románia megalakulásakor — az 1968-as önéletrajz tanúskodik erről —, s feloldó közösségnek Erdély, szűkebben pedig Kalotaszeg népét választja — mind a földet, mind a népét. Nála is — az érvényes erejű művésznél — a tevékenység sine qua non-ja és végcélja a közösségi erőfeszítés, ragaszkodás a „nemzet: közös ihlet” igazságához. „A nép együtt él tovább és szüksége van az értelmes beszédre, a vele törődő okos szóra. Nekem életprogramom volt, hogy innen nem tágítok” — mondja a közügyek kapcsán^ de idézhetnénk a széles írói ouvre más darabjaiból is. (Különösen legjobb művéből, a Varjú-nemzetségből, ahol a Varjúk több nemzedéke „időtlen időktől fogva” hűségesen lakja a földet és szolgálja a népét) A „minden a jelen időn múlik” tétele juttatja a cselekvés parciális szférájához, a földműveléshez is. A gazdálkodásról folytatott beszélgetésből azonban kitűnik, hogy Kós Károly a földhöz való misztikus menekülést szenvedélyesen elutasítja — ellentétben némely két világháború közti kartársával —, hartem helyette egészséges, közösségi programot vall magáénak. Miben jelentkezik ez a földdel való együttélési szándék, s a kísérlet hogyan nő túl az anyaföld romantikus-misztikus értelmezésének határain? 1. A kisebbségi sors szenvedélyes vállalásában. („[...] hiszem, hogy Erdélyben nagyobb szükség lesz reám, mint Budapesten” — fogalmaz 1919-ben és utasítja el az Iparművészeti Főiskola tanszékét. A közismet levélrészletben foglaltakhoz a koporsóig hű maradt.) 2. A példaadás vállalásában. („Nekem a gazdálkodással messzebbre tekintő céljaim is voltak — nyilatkozza már ebben a kötetben —: a korszerű földművelésre akartam példát mutatni.”) 3. A gazdasági munka oktatásának megszervezésében. („[...] azt a célt is magam elé tűztem, hogy lendítsek valamit a vidéken: Kalotaszegen. Ezt a célt szolgálta volna a Bábonyban tervezett mezőgazdasági iskola és annak a tangazdasága. Itt szerettük volna a kalotaszegieket megtanítani arra, hogy a sovány, gyenge, köves földből többet lehet kihozni, mint amennyire apáink erejéből tellett.”) Ragaszkodott a földhöz — amely első szántáskor napi tíz szekér követ adott —, a diófához, a kaszálás öröméhez, a mókány lovakhoz, a dolgát végző házőrzőhöz, csupán azért, mert az organikus feszültségű életnek adhatott velük új tartalmat, tisztább ragyogást. Földje nem jövedelmezett, a családi igények kielégítésén kívül, azért vásárolta, hogy feljavítva továbbadja a falubeli sztánaiaknak. (A nép és Kós harmonikus kapcsolatának utolsó földi stációján a színpadra, könyve-köztudatba írt, rajzolt, metszett és mentett kalotaszegi atyafiak kísérik barátjuk kihűlt maradványait a házsongárdi temetőbe.) A művészet az emberben élő szépségigény kielégítését szolgálja, mondja, de másutt szereplő válaszában a létezésélmény tárgyi-ter216
