Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 3. szám - SZOCIOGRÁFIA - Thiery Árpád: Üvegkalitka

egyenruhákkal. A történelmi utcákon mosolytalan francia arcok figyelték a nácikat. Az Idegenek Templománál megállították U. Antalt. — A németek megkezdték az állampolgárság nélküli zsidók összeszedését. Azt mondják, hogy mindenkit Auschwitzba visznek. Én tizenkét éve vagyok itt, a ma­gyar állampolgárságomat már elveszítettem. Maga még segíthetne .. . U. Antal a tizenötödik kerületi Magyar Házban tömegesen állította ki a kereszt- leveleket, és a Magyar Katolikus Misszió arcképes igazolványait. Ezeket az igazolvá­nyokat a német hatóságok egy ideig elfogadták. Lévai Béla írta a Szürke Könyvben: „Ha az állampolgárság nélküli zsidók a párizsi magyar főkonzulátustól igazolványt kaptak, miszerint magyar állampolgárságuk újra való megszerzését megkérvényez­ték s annak megszerzése folyamatban van, akkor U. Antal az ilyen kérvényekhez beszerezte a szükséges okiratokat, születési anyakönyvi kivonatot, községi illetőségi bizonyítványt, stb .. — Mi lett az igazolványgyártás vége? Válasz helyett kezembe nyomott egy francianyelvű idézést: „Uram! Kéretik, hogy jelenjen meg a német katonai törvényszék előtt. .. Rue Boissy d’Anglassa.. — A Gestapo zsidópártolás címén perbefogott. — Ki jelentette föl? — Azt hiszem, hogy senki. A párizsi missziós hölgy baklövést követett el, mert postán küldte szét az értesítéseket, hogy mikor fogadom a párizsi magyarokat. Ugyan­is négyszáz okmányt hoztam magammal Magyarországról. Az 1942. szeptember huszonhatodiki újságban a „Hírek néhány sorban” című ro­vat alatt egy Sao Paolo-i tömeges internálásról szóló hír és egy angol hírszolgálati jelentés cáfolatának társaságában jelent meg a közlemény: „A Magyarok Világszö­vetsége értesíti a franciaországi magyarok hozzátartozóit, hogy U. Antal párizsi rk. missziós lelkész visszatér Franciaországba. Ezt megelőzően szeptember harmincadi­kén délután fogadja a franciaországi magyarok hozzátartozóit, a Magyarok Világ- szövetsége központi irodájában: Budapest, V. Géza utca 4.” A konspirativ jellegű köz­lemény nyomán Ü. Antal itt vette át azokat a nagyon fontos személyi iratokat, ame­lyeket a német cenzúra miatt postán lehetetlen volt Franciaországba eljuttatni. — Nagy izgalmakat éltem át, gondolhatja, hogy milyen lekiállapotban voltam — mondta az emlékektől felzaklatva, francia szavakkal keverve. — Reggel nyolckor felültem Budapesten a vonatra négyszáz okmánnyal, és másnap délután kettőkor érkeztem meg Párizsba. — Mi történt a Gestapo idézése után? — Csak negyven okmányt találtak nálam. A többit már előzőleg szétosztottam. A párizsi Gestapo elvitte. A kerület magyarjainak azt mondták: beteghez viszik. 1943. január nyolcadikén volt a tárgyalás. U. Antal akkor már tíz éve élt Francia- országban, és nem sokkal a tárgyalás előtt kapta kézhez Montini bíboros (a későbbi VI. Pál pápa) aláírásával XII. Piustól a kápláni kinevezést. U. Antal a tárgyalásra már a pirosgombos káptalani reverendában ment el. öt hónap szigorított börtönt ka­pott, de a büntetést nem kellett letöltenie, mert felsőbb megegyezés alapján távira­tilag visszahívták Magyarországra, és a büntetés végrehajtását felfüggesztették. Nem sokkal később kinevezték ebbe a kis lélekszámú, eldugott faluba plébánosnak, ahol azóta is élt. Megkérdeztem: egyszer se fordult meg a fejében, hogy a hamis iratokat kérők valamelyike provokátor, és csak azért kereste fel, hogy bizonyítékot szolgáltasson ellene? Hisz legtöbbjüket csak futólag ismerte, esetleg soha nem is látta. Nem tud­hatta bizonyosan, hogy a kérdés mögött mi rejlik? Némán hallgattuk az égő fa ropogását. Már azt hittem, nem válaszol. — Ha nagy pontosággal ismernénk egymást, amit egymásról gondolunk, az rette­netes volna — mondta. 208

Next

/
Oldalképek
Tartalom