Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 12. szám - SZEMLE - Zalán Tibor: "... Sorsod a csillagok tükrében..." Hajnóczy Péter: A halál kilovagol Perzsiából

Lehetőségei ejutottak a csak külső erő létezésének a feltételezéséig. S milyen belső erők szűntek meg ilyenkor? Akaraterő, életerő, alkotóerő stb.

Míg a fiú szeretetszomja nem lét-, csak állapot-kérdés, addig a férfié éppen ezért véresen az előbbi. Hiszen a fiúnak még potenciálisan lehet kapaszkodója önmaga, írói jövőjébe vetett hite, makacs igazságérzete. A férfinak fizikai létkérdéssé is vált a szeretett társ jelenléte: önálló létre képtelenné vált. Betelt sorsának csillaga — de az is lehet, csillagát tévesztette.

így kapcsolódik össze tudatunkban a két történet, melyek egy lélek két, időben távoli, majdnem végletesen különböző állapotát, de egylényegűségét ábrázolja Tulajdonképpen egyszemélyes történet ez. Egyszereplős. Mint a többi Hajnóczy novella.

Mi derül még ki az A halál kilovagol Perzsiából című könyv olvasásakor?

— az, hogy Hajnóczy Péter nyelve egy-re dúsabb és árnyaltabb lesz, — ezzel egy- időben veszít is a hatóerejéből;

— az, hogy Hajnóczy Péter sem tud banális történetből remekművet desztillálni, — a szerelmi történet ebben a művében időnként bosszantóan bárgyú, erőltetett, gügyögős;

— az, hogy Hajnóczy Péter tisztában van a neurotikus állapotokkal, s egyedülállóan ábrázolja őket, — nem tudom eléggé nyomatékkai felhívni a figyelmet az Elkülönítő című szoci-esszéjére (Valóság ’75/10);

— az, hogy Hajnóczy Péter nem tud nőket ábrázolni — Krisztina meghökkentően ismerős irodalmi-lány, különösen, hogy elsősorban külsődleges (s jórészt nem elsődleges) eszközökkel történik az ábrázolása; míg az anyja egy fecsegő papírmasé;

— az, hogy Hajnóczy Péter tudja, az alkoholizmusnak pszichológiája van, — és hosszú az út a ferencvárosi koktélt ivó, csevegő és szórakozó alkoholistáktól az őrjöngve szenvedő íróig;

— az, hogy Hajnóczy Péter idézőjeles kurzív tételmondati, melyek novelláiban szemlélteti újdonságot jelentettek, itt, lévén, hogy sokkal kisebb súlyokat bíz rájuk, nem mindig felelnek meg a rájuk kimért funkcióknak — a nagyobb kompozíció bizonyára nem csak az idősíkokkal való kísérletezését teszi szükségessé az írónak;

— az, hogy Hajnóczy Péter egyike legkitűnőbb íróinknak, — és szívesen olvasnánk sűrűbben, akár terjedelmesebb opusait is;

— az, hogy Hajnóczy Péter eljutott pesszimizmusának ahhoz a fokához, melyet úgy hívunk, hogy kétségbeesés (mely morálisan több a legszebb optimizmusnál, mert felelősebb!), — ezért lenne egy javaslatom.

Szándékosan nem beszéltem a könyv címéről, sem a Perzsia, a perzsa város motívumáról.

Most két vízióból fogok idézni. Az elsőt a férfi álmodja, a másikat a regény végén, utolsó lapján a fiú.

1. „Végül a halott várost látta. Nemcsak látta: de ott bolyongott a mustársárga házak, félig és teljesen összeomlott házak labirintusában; Á.-t, a feleségét kereste (...) De valami azt súgta: soha nem jut át a halott városon. Ott botladozik majd a sárga falak között, míg összeesik és meghal. Nem látja többé a feleségét, aki mozdulatlanul, száraz szemmel, ökölbe szorított kézzel áll a fák között, arcát a sárga város felé fordítja.”

2. „Hunyt szeme előtt sárga karikák táncoltak, majd a karikákból egy sárga, halott, egykor perzsák lakta város bontakozott ki. A városon túl — tudta — édesvízű patak folyik, és zöld, ismeretlen nevű fák levelei remegnek a nyugati szélben.” (kiemelések ismét tőlem — Z. T.)

Cseréljétek fel az idézetekben szereplő víziók látóit! Lássa az élet lehetőségét — a városon túl — az író, s ne lássa a fiú. így mindjárt optimistábbak lehetünk: a rövidlátó ifjúságot mindig a bölcs férfikor váltja fel.

Hajnóczy 37 éves. Beszéljétek rá a szívszorongató hazugságra: át lehet jutni a halott városon úgy is, hogy nem ülünk a halállal egy lovon!

(Szépirodalmi Könyvkiadó, 1979.) ZALÁN TIBOR

1079