Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - MŰVÉSZET - Várkonyi György: Éhesek télen. Egy Derkovits festmény elemzése
ig terjedő összhangzatából. Ez utóbbi színeknek az egyes motívumokon való hasonlósága, azonossága ismét csak az összetartozókat köti össze: a proletárokat és a kenyérdarabot. Derkovits festői módszerére jellemző gyakorlat, hogy a színeket úgy képes a tematikus mondandó szolgálatába állítani, mi több, szimbolikus jelentéssel is felruházni, hogy eközben a tárgyak konvencionális és lokális színén lényegesen nem keli változtatnia. Amint a bevezetőben kijelentettük, s amint a téma és a kompozíció elemzése során megkíséreltük bizonyítani, az Éhesek télen több tekintetben is öszefoglaló mű, szintézis. Ezt az állítást tovább hitelesítheti egy — a vázlatok, tanulmányok híján a mű egzakt elhelyezéséhez amúgy is nélkülözhetetlen — ikonográfiái vizsgálat. Talán valóban nem túlzás itt ikonográfiáról, s nem csupán egyszerűen karakter és típuselemzésről beszélnünk. Derkovits különösen utolsó, nagy korszakában, amikor mondanivalóját különbözőképp csoportosítható állandó témák sorában dolgozta fel, csakugyan önálló, egyéni ikonográfiát teremtett. A kép központi figurája, az anya az életmű minden szakaszában felbukkan. Ott látjuk az anyát és gyermekét a korai árkádia- képeken, (Koncert 1921, Anyák 1922) még a harmónia, az idill érzékeltetésének tartozékaként, a bukolifca törvényei szerint mitikus kapcsolatban egymással s a természettel. Az expresszionista hatás érvényesülése idején az anya-gyermek kettőse a veszély, a fenyegetettség helyzetében tűnik föl gyakorta, fokozván az amúgyis drámai hatásra törekvő képek tragikumát. (Menekülő anya 1924, Menekülő asszonyok 1925, Menekülés 1926.) Az anya magához szorítja gyermekét az 1927-es Ucca forgatagában, de feltűnik a mozgalmas 1929-es kikötői és külvárosi jelenetekben is, — nemcsak staiffázsfigura- ként. A Dózsa-sorozat rézkarc-változatán látjuk talán először az anyát gyermekével a harc cselekvő részeseként, az osztályharc elkeseredettségének szítójaként, s ettől — 1930-tól — kezdve válik az anya és gyermeke a jövő zálogává kristályosodik ki a gyermek szimbolikus jelentősége, mint a vágyak és remények hordozójáé, a harc kontinuitásának biztosítékáé, a majdani győzelem gyümölcseit élvező utódé. (Téli viharban 1931, Gond 1932, Viharban 1933, Anya 1934, Híd télen 1933). Ezek az anya-gyermek párok nemcsak minden eddiginél szorosabb összefonódottságukban, eggyéolvadá- sukban emlékeztetnek egymásra, hanem típusukban, fiziognómiai vonásaikban is. Az Éhesek télen anya-alakja egyszerre tart rokonságot a Gond gyermekét kendőjébe burkoló figurájával, s az 1934-es, utolsó, premier-plan anyával, valamint számos rajz-vál- tozattal. A proletárcsoport többi tagja sem ismeretlen alak: a feltűnt gailérú, sapkás, bajuszos idősebb — profilban ábrázolt — figura szintén beállításban és karakterben is azonos a Vasút mentén férfialakjával, de határozottan emlékeztet rá a Hajókovács is. A csendőrök — csak lényeges attributumáikra szorítkozó — megjelenítésé karakter elemzést nem tesz lehetővé, de mindenesetre érdemes összevetni alakjukat a Statárium csendőr-párosával, mely mintha a képünkről hiányzót próbálná pótolni az alakok folytatásával (profilban, válltól felfelé ábrázolja őket), a durvaság, ragadozó indulat és szolgalelkű korlátoltság típusteremtő megfogalmazásával. Derkovits azonban, mint láttuk, képes az oly sok változaton, rajzon kiérlelt típust (Téli viharban 1931, Téli ablak 1930, Tüntetés 1930, Csendőr 1930) arc nélkül is teljes értékűen, sommásan megjeleníteni. Csendőrei nem emlékeztetnék Goldman György plasztikai humorral megformált, masszívan ostoba, bumfordi Csendőrére. Ök veszélyesebbek, láthatóan gyilkos indulatúak. A főként komparatív módszerre építő elemzés további analógiák feltárását is eredményezhetné, de a célhoz talán ennyi is elég: rávilágítani egy egyedülálló alkotómódszerre, mely egyedülálló eredményt hozott. Erre kétségbeejtően kevéssé alkalmas körülmények között máig a legérvényesebben — Fülep kifejezésével élve: egzisztenciális jelentőségűén — megvalósított egy festészetet, egy szocialista festészetet, olyant, aminek megteremtését egy nem is oly régi, tragikusan téves művészetpolitika csak előírni tudta, elősegíteni nem. 1064
