Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - MŰVÉSZET - Várkonyi György: Éhesek télen. Egy Derkovits festmény elemzése
művészet VÁRKONYI GYÖRGY Éhesek télen EGY DERKOVITS FESTMÉNY ELEMZÉSE Derkovdts Gyula művészetéről érvényes újat mondani — általánosan, a jelenség egészét tekintve — a lehetetlennel határos feladat, megkísérelni minden áron: felesleges erőfeszítés. Halála után negyvenöt évvel az összes reveláción és lassan érlelődő, meggyőződéssé szublimálódó fokozatos felismerésen (szerencsére a művészetének legnagyobb vívmányait kikezdő szűklátókörű, alantas vitákon is) tűi vagyunk — legalábbis ami az életmű egészét, jelentőségét illeti. Hála mindenekelőtt a kiterjedt Der- kovits-irodalom két, szemléleti megalkuvást nem ismerő szerzőjének: az életutat, pályaképet, szakaszokat, műveket módszeresen feltáró, elemző, összefüggéseiben láttató monográfusnak, Körner Évának, s a Derkovdts helyét a magyar művészetben, a szocialista művészetben, s a térben és időben egyetemes művészetben cáfolhatatlan argumentációval meghatározó művészetfilozófusnak: Fülep Lajosnak. Ezt a fogalmat: Derkovdts, s ami vele azonos: Derkovits művészete, lehet miég adalékokkal, ismeretlen adatok felszínre hozásával, eddig ismeretlen művek felkutatásával árnyalni és gazdagítani, de érdemben változtatni rajta már nem lehet. Ügy is mondhatnánk, ami feladat megmaradt: partikuláris aprómunka. Ennek tudatos vállalásával kezdjük a lehető legpartdkudárdsaibbon: egy egyedi művön1, s ha ez a mű megfelelően kiválasztott, annak módszeres elemzésével talán többet és mindenesetre konkrétabban érzékeltethetünk a totalitásból, mint az általános és elérhető ismeretek bárminő újrafogalmazásával. A Savarda Múzeum képzőművészeti gyűjteményében erre legalkalmasabb mű az Éhesek télen vagy Péküzlet előtt, (Éhezők) címen ismert, 1930-ban készült festmény, amely szerencsés vásárlással 1976-ban került a szombathelyi Derkovits Emlékmúzeumba. A festmény egyediségét, de — mint bizonyítani kívánjuk — nem partikularitását fokozza az a tény, hogy a 'képnek sem fennmaradt vázlatát, sem változatát, de még bizonyíthatóan hozzá készült tanulmány-előzményét sem ismerjük, (egyetlen — jelenleg lappangó tusrajz hátoldalára készült — kis vázlatról van csak tudomásunk) pedig ekkor, a szintézisteremtő, érett főművök készülte idején Derkovitsnak az effajta felkészülés módszeresen követett gyakorlata volt. Egy remekmű elemzésének didaktikai kánonja úgy kívánná, hogy a mű oeuvre-n belüli elhelyezésével s az oeuvre érintett szakaszának a korba helyezésével, azaz a környezet általánosabb megragadásával kezdjük a fejtegetést. Mindez azonban a tárgyalt mű speciális tulajdonságai miatt nem történhet különböző összevetések, bizonyos, olykor messzire vezető analógiák alkalmazása nélkül. Ezekhez viszont a kép tárgyszerű ismerete elengedhetetlen; le kell írnunk a szemlélő előtt kibontakozó látványt. S a leírás eszközéül miiért ne választhatnánk a muzeológiai nyilvántartási 1056
