Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 12. szám - Markó Béla: Látvány (vers)
MARKÓ BÉLA Látvány Hó-buborékok hó-sejtek fehér-szőrű fürge hó-állatkák nyüzsögnek vonaglanak rángatóznak és szaporodnak és nyöszörögnek és sikoltoznak talpunk alatt hó-hangyák hó-százlábúak futkorásznak és tolonganak kristályos fehér nyál csorog megfagy a bőrön az összeránduló pórusokon az ablaküvegről szétloccsant fejjel lecsúsznak a hó-lepkék a hó-méhek a hó-madarak és nedvezve lucskosan taknyosan összekeverednek a földön mert benépesíthető minden fehérség a rángó szemidegek láza elharapózik az agyban s a fájón sercegve kettéváló kékség ráncosodik árkai redői támadnak öregember arcához hasonlít az elkékült szájból a szemüregekből bugyborékol a hó és fehér állatkák másznak a földön a hasonulásnak s a minden télben-kristályban-nyálban megmaradásnak áldozatai hősei vonítva nyüszítő sunyin hallgató közönyösei ők a tisztaság fehér zuhatagában áradatában keringő átváltozók és változni tudók tipord el sarkaddal a hópehely-kristályt fehér végtagok csiliók szőrök olvadó szárnyak vonaglanak a talpad alatt majd véget ér az agysejtek tánca szabálytalan fehérje-gömbök csillogása a vegytiszta hó a vegytiszta látás ideje elérkezik és rá kell jönnöd hogy ehhez a hóhoz ehhez a kavargáshoz ehhez a tisztasághoz nincs közöd. 1012
