Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 12. szám - Dobai Péter: Kulcscsomó és háló (elbeszélés)

a munkahelyi kulcsokat, irodai szekrényének kulcsait? Minek?! Oka éppen volt rá... Egyik kollégája, — és a neve?—: Kulcsár! — aki nagyon is képzett mérnöknek számít közös munkaterületükön, egyízben, amikor egész éjszaka bentmaradt, valami pályázati rajzon dolgozni, akkor „átkutatta” az ő szekrényét, ahogy Valika elmesélte, aki Kulcsárral bent dolgozott. Felismerte autója indítókulcsát és a tanksapka kulcsát is. Azonosította a liftkulcsot és a kapukulcsot is, továbbá otthoni fiókjának kulcsát is, amelyben bizonyos leveleket és fényképeket őrzött. De ezek a kulcsok a csomónak mintegy a felét, ha kitették, a többit, ebben az extrém állapotban nem tudta azonosítani, pedig ott csillogtak a kezében, mereven keresztbefekve egymáson, egymás karikáin keresztülbújva, át-meg-átfonva a háló szálaitól, amelyeket többé nem volt képes kiszedni az acéllapocskák, karikák, rúd- vagy lemez- alakú kulcsok közül. Ügy, ahogy volt, megbilincselt kézzel, elhagyta a csarnokot. Ismerte jól a tárgyak titokzatos ellenszegülését, amikor a legegyszerűbb dolog — egy holmi — a legváratlanabb pillanatban vagy éppen a legmegszokottabb gyakorlatból hirtelen kiesve: szinte az őrületbe tudja kergetni azt, aki elveszti fölötte az uralmát. De ilyen lehetetlen találkozást, ami a kulcscsomó és a háló szálai között létrejött és amely egyértelműen — noha értelmetlenül éppen — ellene irányult, még nem élt meg. A csarnoktól távolodva, a Dunapart felé sétált. Kétszer megállt: kiszedett körmeivel egy-egy szálat az acélkarikák immár szétfeszített spiráljából, de a helyükbe új szálak ugrottak. A csarnok akkor már rég bezárt. Nyugodtan széttéphette volna a hálót, bár ez sem ment volna olyan könnyen. Ez a kisméretű, rugalmas, zsebbegyűrhető hálószatyor öt-hét kilogramm teher hordására képes. Ennek megfelelően erősek és tágulékonyak a hálónégyzetek egyes szálai, amelyek most a kulcsok közé szabadultak.

Leült az alsórakpart lépcsőire, egészen közel a feketén fodrozó, viliódzó vízhez. Nagynak és lényegesnek látta az éjszakába forduló folyamot és felfogta ezt a látványt. Még mindig a kezében tartotta a kulcscsomót, a háló szálai még min- dik az ujjain és az acélkarikákon feszültek, de kedélye lehiggadt már, ahogy nézte a folyót és csak a folyóra gondolt. A háló is megnyugodott. A kulcsok is. Az ujjai is. Ehhez a pillanathoz amúgysem talált volna kulcsot a csomóban. Ujjait lassan kiszabadította a hálóból, aztán az egész acél és nylon golyót a Dunába dobta. Csobbant és eltűnt a fém a vízben. Végigfeküdt a rakparti lépcsőn. Hallgatta a hullámokat. Másnap reggel, mielőtt a tervezőirodába indult volna, beszólt a szomszédos házba, Héjjá bácsinak, a nyugdíjas lakatosnak, aki minden hajnalban a mérnök kocsiját mosta, ezért a kocsi tartalékkulcsai nála voltak, hogy körülbelül egy tucat kulcsról kell majd másolatot készítenie. Meghagyta a lakatosnak, hogy hány darab nyerskulcsot szerezzen be, acélból illetve rézből.

1008