Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - MŰVÉSZET - Szelestey László: Geszler Mária műhelyében
évig, 1966-tóű 77-ig voltam a gyár tervezője. Itt persze először ugyanazt próbáltam folytatni, amit Vásárhelyen kezdtem. Csakhogy itt már mások voltak a körülmények, más volt a hangulatom, s más volt az igény is. Ennek a gyárnak sajátos profilja volt, s engem edény- és díszmű-áru tervezésére vettek fel. Azokat a galléros tálakat, táblákat ábrándozásból, egyéni szorgalomból lehetett csinálni, a gyár azonban nem ezt várta tőlem. Közben engem is más élmények értek. Tovább kellett lépnem. Hamis lett volna, üres rutinmunka, ha itt is ezekkel a tálakkal kísérletezem. Tizenegy év hosszú idő. Közben mást is csinált, nemcsak tervezett. Nagyon keveset. A gyári lekötöttség miatt alig volt másra időm. Tizenegy év alatt például egyszer sem voltam művésztelepen. Alig találkoztam kollégákkal. Csak mindig ugyanabban a hermetikusan elzárt környezetben éltem, dolgoztam. Egyszer azért csak kiszabadult? Egyszer igen. Csoportos IBUSZ-utazást hirdettek álmaim városaiba, Buharába, Sza- markandba. Egész a kínai határig mentünk. Bevallom, azt se tudtam, hol vannak ezek a városok, hogy ez KÖzép-Ázsia. Még a térképet sem néztem meg, egyébként ma sem ismerem ki magam rajta. De egyszer művészettörténet órán tanultunk azokról a gyönyörű türkizkék medreszékről. Hát ezek lebegtek a szemem előtt, ezeket akartam végre látni. Jó lett volna, ha Iszfahánba is mehetek, de számunkra Buhara, Hiva, Szamarkand volt csak megközelíthető. Egész nap múzeumokat járhattam, s csak az ábrándozásaimnak élhettem. 974 Visszatekintve a kerámiáira, úgy tűnik, hogy az utazást követően találta meg önmagát. Meséljen még erről az útról! Mit jelentettek az itt látottak, az itteni élmények a {keramikus számára?
