Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - TANULMÁNY - Zalán Tibor: Arctalan nemzedék
A műveltség viszont kiterjed a „szakmára” is. Ha rendszerezetlenebb műveltségű is, de szakmailag jobban felkészültnek tűnik az „arctalanok” legtöbbje elődeiknél. Lehet, hogy több mások által előzőleg tisztázott kérdést tudhatnak a hátuk mögött -rögtön pályakezdés után, lehet, hogy több idejük van megrágni a szakma mechanikai oldalát. A legvalószínűbb ok: az önmagát figyelő -vers megjelenése. Biztosabb (ami még nem jelent jobbat!) verseket írnak, mint annak idején, ilyen korukban írtak legtöbben a mai költők közül. A műveltségélmény elhatalmasodása azonban magával hozza a negatívumait is. Elsősorban a szekunder létélményre gondolok, mint verseik egyik lehetséges, s legkönnyebben elérhető táplálója. Hogy a világról mások által hozott képek útján keletkeznek első fogalmai egy költőnek, még nem baj. Illetve akkor -nem, ha ez indukálja a primer létélmények keresését, akarását. Amikor ez nincs meg — és sok esetben nincs meg — a primeritást vagy patikai pontosság, vagy eredetieskedés kezdi el pótolni. Sajnos, mindkét variáció művelője állva tud maradni a pályán, mégpedig a mindenkori „közköltő” habitust kivíva magának. A középszernek ugyanis hírhedt jó tulajdonsága, hogy legképtelenebb álcájában is felismeri társát, a vele egy szinten mozgót, védi és futtatja a reá veszélyes, számára őrült tehetségek ellenében. A másik felmerülő nehézség, hogy -megnőtt a verselni tudó versírók száma, akiknél nem döccen a hexameter, akik túlestek a rag-rímek eddig költészeti külterületet elkerítő lécein. Őket is be kell — s be fogják — engedni az irodalomba, lévén, hogy „tudnak” verselni, „verset írni”. Bár valamennyien tudjuk, verset írni még nem elég ahhoz, hogy költő váljék az illetőből, a gyakorlatban képtelenek vagyunk alkalmazni. Itt pedig okát találtuk, miért engednek olyan sok dilettáns munkát megjelenni a fiatalok alkotásai között az illetékesek, s miért nem nyújtanak (nyújthatnak) egységes élményt a fiata-l költők versei. Az illetékeseknek tehát védekezniük kell az esetleges felismerés ellen: nem tudják, vagy nem akarják ezt a nemzedéket minőség szerint megmérni, rendszerezni. Legjobb védekezés a támadás. Lehet, hogy ezért lett belőlük „arctalan nemzedék”? c) a bizonytalanság, mint morális érték Lehet, hogy így lett belőlük „arctalan” nemzedék. Természetesen az állítás igazság- tartalma bizonytalan. Amint-hogy nagyon sok állítás igazságtartalma bizonytalan. Sőt, a legtöbb állítás igazságta-rtallma bizonytalan. Stb. A tudományos-technikai forradalom után minden bizonytalan. Minden megelőző állítást egy tagadást tartalmazó másik követ. Korunk uralkodó életérzése a bizonytalanság. Amerikában, Európában, Budapesten, Abonyban, vagy bárhol. Kikerülhetetlenül. A költő mindenkori szerepe nálunk a vállalás volt. Különösen a bizonytalan történelmi időszakokban. Valamilyen szerep mindig adódott a vállaláshoz. Forradalmak előtt, közben és forradalmak után. Egyszóval egészen közelmúltunkig. Valamikor erről is beszélnünk kellene. Valakinek ezt is észre kellene vennie. Hogy a bizonytalan korszakok biztonságot, a biztosak bizonytalanságot adnak az alkotóknak. Ez a nemzedék pedig észrevette. Észre kellett vennie. A társadalmi berendezkedés nyugalma és a homlokok mögötti zűrzavar mind elviselhetetlenebbé válik. Értékek feltűnésével és eltűnésével számolunk, illetve nem tudunk elszámolni. Ezt is vállalni kellene. A költő, mint népvezér alakja már örökre a történelmi képeskönyvek lapjaira költözött. A forradalom költője is. Manapság költészeti forradalmat képzelhetünk csak el. Természetesen, csak akkor, ha a „mindennapok forradalmiságánál” messzebbre tekintünk. A bizonytalanság vállalása morális kötelesség. Ugyanakkor esztétikai teremtőerő. Becsületbeli ügy megmondani'az olvasónak: a világban nem biztos semminek a helye, mégikevésfoé a szerepe. Ahogy Einstein Albert megtette. A görbülő tér azóta is költőjét várja. 967
