Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 11. szám - TANULMÁNY - Zalán Tibor: Arctalan nemzedék

Minőségi antológiákra lenne szüksége ennek a nemzedéknek. Minőségi antológián azt, a benne résztvevők közös megegyezése útján született, összeállítást értem, mely­nek központi ideája a minőség, valamint csakúgy a minőség a feltétele a részvételnek, a szerkesztésnek, a kiadásnak. Ez esetben annak a helyzetnek a megteremtésével ke­rülnénk szembe, amikor ez a nemzedék is fel tudna mutatni valamilyen egységes, és mindenképpen karakteres értékhalmazt, ezáltal összehasonlíthatóvá, összemérhetővé tenné művészetét az előtte járókéval. A szervezkedésnek (szerveződésnek) itt felmutatott variációja nyilván kiadói ér­tetlenségbe ütköznék. Mégis, néhány kísérletet kockázat nélkül megengedhetne ma­gának bármelyik kiadónk. Bár, ha a Fiatal írók József Attila Köre Akár a szarva-' sok... című antológiájának kudarcára gondolunk, semmilyen biztatásunk nem le­het ebben a patt-helyzetben a legfiatalabb költészet számára. AZ ANGYAL VETKÖZTETÉSE Igazságtalanok lennénk azonban, ha csak az egyik oldalát vizsgálnánk meg a jelen­ségnek. Elemeztük az illetékesek reakcióit, tagadhatatlanul az „arctalanok” szemszö­géből (is) nézve a tényeket, de egyedül azok figyelembe vétele irészigazságokhoz ve­zetne. Előállott a helyzet, amikor, akaratunktól és szándékunktól eltérően, olyan kép rajzolódik elénk erről a generációról, eddigi vizsgálódásainkból legalábbis ez derülhet ki, mintha csupa angyaliból, zseniből és becsületlovagból verbuválódtak volna össze rendezetlen sorai. Holott ez közel sincs így. A nemzedéknek (tételezzük, hogy majd azzá kényszerül kinőni magát, ezért mel­lőzzük az aposztrofálást) ugyancsak súlyos tehertétele az a dilettánsokiból és epigoncxk- ból összemosódott réteg, mely szívósságával, szerencsével avagy ismeretséggel tartósan hozzá tud tapadni, ha nem is mellette, de a közelében lavírozok, ily módon hitelét és tisztességét rontja mások előtt. Éppen ezért, amikor magát az „arctalan” nemzedéket vizsgáljuk, bizonyos megszorításokkal élünk ismét. Mivel ennek a korosztálynak a leg­jobbjait még hivatalosan nem „avatták” költőkké, le kell szögeznünk, hogy az „arc­talan” nemzedék terminuson nem dilettánsok és tehetségek valamilyen arányú keve­rékét értjük, hanem a legfiatalabb, minőséget jelentő, értéket előállító költők cso­portját. (A csoportot természetesen tágadban értelmezzük, nem pedig a kör, műhely szinonimájaként.) Az előbbi fejtegetésekhez annyit kell hozzátennünk, hogy a jelenség (költők-di- lettánsok együtt) a „felnőtt költők” társadalmát is sújtja, amint-hogy a legtöbb itt fej­tegetett kérdés és ellentmondás. Mégsem tekintem a fiatal költők közösségét az idősebb egy korai változatának, lévén hogy előző még megmenthető, változtatható. Vizsgálódásaink tehát kiterjednek (1) e költészet képviselőire, (2) e költészet lehetséges irodalomtörténeti helyére, s mindenekelőtt (3) e költészet jellegére (a: a közös jegyek hiánya; b: műveltség, műveltségélmény; c: a bizonytalanság, mint mo­rális érték; d: groteszk és ellen-groteszk). 1. Az „arctalan" költészet képviselői Életkor szerinti különbségtétel vagy azonosítás lehetetlen. A tizenöt évles koravén tehetségektől a megkésett harmincasokig mindenki jelen tud lenni, és jelen is van. Természetesen az arctalanság szintjén. Sokkal jellemzőbb, bármilyen meglepőnek tűnik, földrajzi elhelyezkedésük. Lak­helyük, tartózkodási helyük meghatározó tud lenni költészetükben is. Értsük ezen azt, hogy van vidéki és van fővárosi költészet? Igen. S kell is érte­nünk, de, s ez nagyon lényeges lenne, nem értékként kell értelmeznünk. 963

Next

/
Oldalképek
Tartalom