Életünk, 1979 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - TANULMÁNY - Zalán Tibor: Arctalan nemzedék
ZALÁN TIBOR Arctalan nemzedék (RÖVIDÍTETT VÁLTOZAT) Soha ennyi fiatal költő! Ez a felkiáltás szinte valamennyi élő és megszólaló, megszólalni tudó kritikusunk, irodalomszakértőnk száját elhagyta már; akiét eddig véletlenül nem, hamarosan, ezután. Sohasem késő. Egyik vezető irodalmi lapunk fő- szerkesztője nyilatkozta a József Attila kör valamelyik szeánszán: „a legfiatalabb nemzedék számomra arctalan!”. A fiatal lírikusok nagy tömegű jelentkezését nem új dicsőség leszögezni, mégis, mintha kötelező volna, lépten-nyomon megteszik. Azt, hogy éppen a tömeg és a súly közötti különbségtétel marad el a legtöbb hozzászólónál, illetve éppen e kettő ösz- szemosása következtében válik végleg kaotikussá a helyzet, még senki nem méltatta kellő figyelemre. Ha pedig ez a különbségtétel felbukkan is egyik-másik munkában, az többnyire megmarad a régi álbölcselet szintjén: minél több a fókavadász, annál kevesebb a fóka. Szó szerint: minél több a költő, annál kevesebb a jó vers. Lefordítva: sokan vagytok, de nem értek semmit, ha igen, alig valamit. Az játszódik le ugyanis napjainkban, hogy egy olyan új társaság szorong, követel bebocsátást az irodalom szent falai közé, a kapuk előtt, mely megint más mércéket kér, akar látni az őket megítélni illetékesek kezében. Magyarán: az a társaság (jobb szó híján nevezzük egyelőre társaságnak őket) már kikerült az időben ható nagy mágnesek erőteréből, ha rövid időre a szelük megérintette is őket, nem akar, és már nem is tud az előttük járó nemzedék utóhada lenni. Ez az új társaság csöndben van. Kerüli a látványosságokat, demonstrálni önmagát csak munkáiban hajlandó. (Szükségszerűen igaz ezzel egyidőben, hogy másban nem is nagyon tudná.) A politikát legritkábban keveri bele a költészetbe, avagy: költészetét nem akarja a politikába keverni. (Erről, politikáról, apolitikusságról-politikusságról részletesebben alább).'Köny- nyebb elbánni vele, mint elődei közül bármelyik egyszerre startoló társasággal, hiszen nem szervezett. Elszórt antológiák jelennek meg időnként, főleg vidéken, s jelentenek apró, ideig-óráig együtt maradó csoportosulásokat. Negyvenöt óta a legvédtelenebb nemzedék — s ezt tudja. A konszolidáció első, igazán konszolidációs társasága. Amikor önmagára figyel, korának adja legadekvátabb képét. Arctalansága a konszolidáció igazi arca lenne? Ha így van, ez akkor is csak részdgazság. Hogy valójában hogyan van, milyen ez a „nemzedék”, a teljesség igénye nélkül, de lényege megragadásának a szándékával, a következőkben próbáljuk tárgyalni. 1. AZ ARCTALANSÁG MÓDOZATAI Tapasztalatból tudjuk, nincs két egyforma arc. Legfeljebb egymáshoz sokban, majdnem mindenben hasonlító arcok létezhetnek. Következésképpen (bár ebben a megfogalmazásban a platóni lóság-ihoz kéne eljutnunk...) két egyforma arctalanság sincs. Hogy kiküszöbölhessük a semmi filozófiai fogalom bevezetését, általánosítsunk. így: nincs két egyforma mínuszáért ék). Sajnos, ezzel sem jutunk messzire. Tudniillik, bármilyen megkülönböztetést teszünk két (vagy több) arctalan között, máris minősítünk, értékkülönbséget, minőségkülönbséget, hajszín különbséget stb. mutatunk föl, tehát kiindulásunkkal ellentétben arcosítjuk a társaság tagjait. Az a tulajdonságuk, hogy valamelyikük.valamije több vagy kevesebb, mint a társaság másik egyedének az 957
