Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 6. szám - TANULMÁNY - Lőrinczy Huba: Önarckép és létfilozófia a Palotai álmok-ban
játéka”, örök rögtönzés, s hivatkozik Nietzschére: „Nincs a világon sem bűn, sem erény. (...) Azok a legokosabb emberek, akik azt cselekszik mindig, ami jólesik. A többi mellékes”. E ponton érzi meg először a maga ideáljának, álomfilozófiájának mérhetetlen fölényét „Romanov” Péter Pál, s tétovázva bár, de válaszol: „Asszonyom, (...) minden ember úgy él, ahogy tud. Azt vélem, hogy vele születik az emberrel némely dolgoknak a szeretete vagy nemszeretem je. Én például az arisztokratikus magányt, csöndes garconszállásomat az Andrássy út villanegyedén többre becsülöm a világ minden mulatságánál. Szeretem a finom műkincseket, a ritka könyveket...” A finnyás igényesség, az emberség szava üzen hadat itt a kérkedő amoralitásnak, s hősünknek később azt is tapasztalnia kell, hogy — bármint vélekedjenek is egymásról — Kamilla és Radics Mária titkos szövetségesek valójában. Mindketten elszakítanák Judittól, egyikük a vagyon hiánya, másikuk a leány álomi egyszerűsége okán. Hasztalan lép eztán a színre Fátyol Erzsi is, Péter Pál ellenáll a lényéből sugárzó érzékiség hívásának. Az álom megvédi jogait, nyilvánvaló már a három életfilozófia értékrendje. Fortélyos művészettel megkomponált regény a Palotai álmok. Nem a voltaképpeni mag (a furcsán végződő nősítési história) az igazán érdekes benne, hanem ami köréje épült. A hangulatok játéka, a múlt-, a vidék- és a szerelemnosztalgia, egy jellem kikristályosodása és a három létfelfogás összeszikrázása. Rónay György gondolatát idézve: itt is helyet cserélt a fő- és a melléktéma, akár a negyedik Szind- bád-utazásban. Mennyire más volt még ez a viszony például az Andráscsik örökösében! Amott a hagyatékért vívott harc és a hozományvadászat vitte a főszólamot, s a hozzájuk itt-ott csatlakozó finom hangulatok és leírások valóban mellékesnek bizonyultak: csupán a könnyen eltávolítható díszítmények, gipszstukkók szerepe juthatott nekik. Korántsem érezhetjük teljesnek elemzésünket. Nem jutott terünk például „az élet utánozza az irodalmat” nagyon századelős gondolatának vizsgálatára, kényszerűen elmaradt a mű — életérzésekben, hangulatokban, tájleírásokban, Szekszti Judit csupa dekorativitás álmában testet öltő — csillogó szecessziójának analízise s még ezernyi más. Egy nagy hiányérzet és nyugtalan nosztalgia regénye a Palotai álmok. A befejezés tanúsága szerint a két szökevény aligha leli meg a Senki szigetét. Függetlenül ettől, sőt éppen ezért is, szépen illenek a műre Babits közismert sorai: „Az álmok síkos gyöngyeit szorítsd, ki unod a valót: hímezz belőlük fázó telkedre gyöngyös takarót.” (Hunyt szemmel) Írásunk — közvetlenül vagy közvetve — az alábbi művektől kapott inspirációt: Ady Endre: Krúdy Gyula könyve. Ady: Az irodalomról. Bp. 1961. Barta András utószava Az aranybánya c. kötetben. Bp. 1960. Bori Imre: Fridolin és testvérei. Újvidék 1976. Katona Béla: Krúdy Gyula pályakezdése. Bp. 1971. Kemény Gábor: Alakmások és önarcképek Krúdy prózájában. Filológiai Közlöny 1975/4. 434—443. Király István: Ady Endre. Bp. 1970. I. Lämmert, Eberhard: Az előreutalások. Strukturalizmus. Bp. é. n. II. Rónay György elemzése A hídon c. Szindbád-novelláról. A Miért szép? c. kötetben Bp. 1975. Sőtér István: Tisztuló tükrök. Bp. 1966. 152—180. Szabó Ede: Krúdy Gyula alkotásai és vallomásai tükrében. Bp. 1970. Szauder József: A romantika útján. Bp. 1961. Szép Rezső: Krúdy Gyula és Várpalota. Életünk 1964. I. 97—110. 539
