Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 6. szám - TANULMÁNY - Molnár Miklós: Folyamatos lét-érvényesség felé - Dobai Péterről Hanyatt című kötetének megjelenése idején

nyei és esettségei a jákfai hősi emléken, ahol minden a szabad ég hátterében ját­szódik le, nem pedig a szilárd oszlop előtt. A nagygeresdi kiterjesztett szárnyú turulmadara és a halomban heverő törött hadijelvények a hadiemlékek jól ismert kelléktárából valók. 1924-ben mintázza szü­lőfalujának, Rum községnek hősi emlékművét. A megbízás megható volt, hiszen a harctéren elesettek közt barátai, iskolatársai voltak, az emlékmű ezáltal személyes ügyévé vált. Tört zászlóval álló közkatonája erősen érzelmi hatású, bár az „áttöré­sek” nem adnak határozott téri ütemrendet. Voltaképpen modellszobrainak foly­tatása ez a szép, szomorú emlékmű. Zsenge „leányaktja” is ebbe a sorozatba tartozik, de a jelző amelyet megkövetel, Rajki művészetében szokatlan s éppen ez adja ér­tékét: „bájos”, „gyöngéd”. A 20-as évek közepén mintázott kalászos „leányfeje” és „Merkur” feje a legjobb díszítőszobrászi hagyományokat eleveníti fel, s Egyiptom távoli emlékeinek visszhangját figyelhetjük meg rajtuk. Két „Tanító” domborműve éles, tiszta mintázása ellenére sem sorolható legjobb művei közé, az iskolásgyerme­keknél ismét feltűnik a csavart mozdulat. Közben azonban a maga számára kiala­kítja torlódó formavilágát, s ez egyre jobban érződik rendelésre készült szobraiban is. A veszprémi Várkapu két angyala a románkor formavilágát idézve pompásan il­leszkednek a súlyos kőkapu tömbjeibe. Am ugyanilyen szobrászi készséggel terem­tett meg egy újabb barokk Madonnát a mezőfalvi templom bejárata fölé. Kiválóan tudott alkalmazkodni a múlt idők szobrászi formavilágához, anélkül, hogy a maga művészetében ennek uszályába került volna. Minden efajta művében mást is ad, mint az újjáéledt stílust. 1930-as Szent Imréje nyugodt kontraposztójával, sugárzó fia­talságával a görög emlékek barokk átfogalmazása. A látomások Szent Róbertj ében (1936—37), vagy Szent Lászlójában (nagykarácsonyi templom, 1941) mozgalmassá tett kontraposztoin túl a románkor és a gótika emlékei is megjelennek. Építészeti fel­adatához alkalmazkodva ismét más a kapuívek közti 4 harcos álló alakja (1937), s ismét másként formálódnak gondolatai az 1936—37-ben tervezett „Tengerész emlék- mű”-vén. Ennek zászlót felvonó tengerésze és röppenő Nikéje kitűnő oldalnézetet ad. Valóságos dombormű ez a két szobor, amelynek háttere a kék levegőég. Nem tudható, hogy megvalósulás esetén hogyan birkózott volna meg pl. a tengerész szem- benézetével, ez ugyanis túlságosan az oldalnézetre épül, míg a röppenő diadalistennő szebenézetből is gazdagon érvényesül. 1939-ben nagyszabású dombormű-megbízáshoz jutott: az óbudai Árpád gimná­zium sarkára Emese álmát, a Vérszerződést és Árpádot Etelközben kellett megmin­táznia. E domborművek érdekesen tükrözik, hogy művészeink a 30-as években mi­ként képzelték el az „ősmagyart”. A felsőtest izmait megmutató, szűk viselet s de­réktól lefelé valami szoknyaféle, amelyen ugyancsak átsejlik a lábak domborzata. E domborművek mozdulatai ünnepélyesek, szinte hogy merevek, építészeti-szobrá­szati ütemrendben sorakoznak. Pillérszerűek, mintha maguk is tartanák az épüle­tet. ösmagyar alakjai szerves folytatásai a szombathelyi temető kürtös hősi emlé­kének, ennek mívesen csiszolt formái is idegen világba vezetnek minket. 1939—40-ben méreteiben is nagy feladatot kapott: a New-York-i világkiállítás ma­gyar csarnokába egy emberfeletti méretű Szent Istvánt kellett mintáznia. Románkori és bizánci emlékekkel átszőtt komoly mű: magas, szikár királyalakja méltóságával és komoly tekintetével köti le a szemlélőt. A lábakat takaró függőleges redők, osz­lopszerű biztonságot sugallnak, az íves redőkkel övezett felsőtesten a test tengelyébe szerkesztett koronás fő. Kísérletezett az Ipolyi féle korona helyreállítással és a Szent Korona mai alakjával. Itt értjük meg igazán, amikor arról írt, hogy a formákat szin­te ornamentikaszerűen kezeli, valóban, az egész szobor egy hatalmas függőleges or- namentum, inkább csak a komoly tekintet teszi emberré ezt a monumentumot. Ér­dekes „leleménye” — de nem szerencsés — a kettőskeresztet tartó jobb kéz kicsa­varása. Egyiptomi emlék, s nyilván azért alkalmazta, hogy a kereszt szára ne vágja ketté a kar tömegét. Az építészethez kapcsolódó munkásságának bemutatása után térjünk át a 20-as, 30-as évek lírai fogantatású szobraira. A múlt stílusainak újraélése ugyanis akarva- akaratlan bizonyos merevséggel, kötöttséggel jár. Ez alól szabadul fel alkotóképze­562

Next

/
Oldalképek
Tartalom