Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)
1978 / 2. szám - Apáti Miklós: Andante, Korai hattyúdalok
APÁTI MIKLÓS Andante Már csak magamat fordítom. Színem és visszám — ugyanaz. Sehol se én, de ordítom, hogy hallgatok, s ez ugyanaz. Hogyan lehetnék egyszerűbb? írjak-e verset, állva? Támassz álladhoz, — hegedűd, barnán sírok, s hiába. Tudott időnek tudtalak. Tudom: nem tudom, mi lesz. Száll a Nap, mint árnyalak. Tudtam, lassú lesz a vers. S fokról fokra másabb. Lobban, sistereg augusztus heve. Nem sírok oktalan, se okkal. Szív és sírbeszéd tele. Telek augusztusa, még falánk a nyár — „következem” hazudhatnék fennen, és suttoghatnék költőien — de íme itt van az, ki nincs is itt, mert nem lehet. Nyárban tél, őszben tavasz. Hazátlanúl a képzelet. Korai hattyúdalok (in.) Ha az ember szülőházát bontják látható, amint készül a semmi, s a lélek, a mostani — 102
