Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 4. szám - SZOCIOGRÁFIA - Thiery Árpád: Gyötrelmes arcom

művészettörténet) elképesztő diszkrécióval hallgatta el a magyar forradalmi hagyományokat. A nyolcakról szó nem esett, az aktivisták mintha sose lettek volna. Kassák neve nem hangozhatott el. De Uitzé, Nemes Lampérthé se. Az oktatás teljesen manipulált volt. Derkovitsról és Dési Huberról ugyan esett szó, abban sem volt azonban sok köszönet.

Mi, amikor kikerültünk a főiskoláról, szimatolni, matatni kezdtünk a múltban. Erre nagyon jó volt a Fiatal Képzőművészek Stúdiója. Miskei László barátommal egyszerűen csavargásra adtuk fejünket. Ez, persze, jelképes és ironikus, ahogy Kassáknál is az „alkotók és csavargók”. Két évig csináltuk: éltünk az ezer forintos Stúdió-ösztöndíjból, kivettünk egy garázst a Római parton és gondolkodtunk. Vállaltuk ennek a töprengésnek az összes ódiumát. Nekem majd’ nyolcezer forintos állás került Debrecenben (az ösztöndíjjal együtt). Három hónapig bírtam ezt a „jólétet”, egyszerűen nem tudtam meglenni a saját munkám nélkül.

Mit csináltál Debrecenben?

A színházat. A színház restaurálásakor díszítőfestői munkát kaptunk. Ez volt Z. Gács György provizórikus díszítőfestő-stúdiója. Mi azonban szakítottunk vele, vállaltuk inkább a bizonytalanságot, a nehézségeket. Egyszer-kétszer még a Képcsarnokhoz is próbáltunk beküldeni.

Ebben az időben te is, Miskei is kubisztikus jellegű képeket festettetek.

Igen. Akkor kezdtünk kubisztikus képeket festeni. Akkor foglalkoztunk intenzíven a kubizmussal. De, természetesen, akkor még egyetlen kubista képet sem láttunk; reprodukcióról dolgoztunk. Könyvből. Ez még egy külön elemzés lehet: mit nyújtott a könyv-információ az új magyar festészetnek.

A Stúdió mellett a Fiatal Művészek Klubja volt a fórumunk. Ott kezdtünk kiállításokat rendezni. Kapcsolódott közéleti szerepléshez is az ügy: tagja voltam a Klub vezetőségének, a Stúdió KlSZ-bizottságának, ki tudja, minek még. Ez a generáció — magad is tudod — ott jött össze, ott kezdett el mozogni. Vitatkozni. Kiállításokat csinálni. Kiállítottuk például Uitz Ludditákját, a nyolcakat, az aktivistákat. A csúcspont pedig: az 1965-ös Kassák-kdállítás.

Nyolc év után az első Kassák-bemutató.

Félhivatalos kiállítás. Utána a Klubot becsukták. De a hagyomány tervszerű föltárása megindult.

Fölvetődik a kérdés, hogyan jelentkezik és hogyan épül be fez a hagyomány

festészetedbe?

Azért fontos a hagyomány, mert hiszek abban, hogy a szakmának van egy természetes önfejlődése. Ezt nem lehet megkerülni. Eleve kikerülhetetlen. Ezért kell egy fiatalnak előbb hátra néznie, aztán indulni önmaga felé. Enélkül képtelen önmagát megtalálni. Csak akkor, ha bekapcsolódik ebbe a természetes szakmai folyamatba. Ha ezt nem tudja átlátni, ha nem leli föl az alkalmas, számára alkatilag megfelelő kapcsolódási pontokat, akkor a levegőben van, akkor menthetetlen. Nem érkezhet el sehová. Ez olyan, mint a staféta. A festő értéke attól függ — mondja valahol Juan Gris —, mennyi múltat hordoz magában. Nagyon fontos kérdés. A mai fiatalok ott tévednek, hogy ugyan a hagyomány a Körúton vagy a kiállítótermekben fekszik előttük, mégsem kapcsolódnak hozzá. Nem mernek kapcsolódni. Az említett csavargó- ságot sem vállalják. Büntetéssel jár: kizárják magukat a biztos anyagi javakból.

De a főiskolán bizonyosan folytatódott az az akadémikus szellem, amelyet már

Mokos Józsefnél elsajátítottál. Ám ez hatalmas távolságra volt attól az ér362