Életünk, 1978 (16. évfolyam, 1-6. szám)

1978 / 1. szám - TANULMÁNY - László Gyula: "De sacrae Coronae Regni Hungariae..."

lomäsät elfogadja igaznak, amiből viszont kényszerű erővel következik, hogy a régi, az eredeti diadema regiumnak. valamiképpen nyoma veszett, s ennek helyébe készült a XHI. században aí új (mostani). A források beható elemzése azt mutatja, hogy ilyenféle kicserélés 129Ö után teljesen lehetetlen volt, mert ettő fogva pontosan tudjuk követni koronánk életrajzát. Ezzel leszűkül az időhatár, amelyen belül a régi és új korona cseréje meg kellett, hogy történjék. Elhagyva most a meddőnek bizonyult forrásokat, csak a végeredményt mutatom be. Deér az Árpádok koronázási ékszereinek 1270-es kirablásával hozza kapcsolatba a régi korona eltűnését. 1270-ben Anna hercegnő II. Ottokárhoz menekül, akinek átadja: „videlicet duas coronas aureas et spectra regalia ac pretiosissimám amphoram auream nobilissimis gemmis undique adomatam, mire pulchritudinis, et alia quam plura clenodía, que a tempore regis Ungariae Attile et ab aliis successoribus eius usque nunc in Ungaria fuerant conservatae” — szól a krónikás adata 1276-ból. Deér kimutatja, hogy e kincsek sohasem kerültek vissza Magyarországra, s talán-talán a prágai Szent István kard az egyetlen, amely megmaradt belőlük. V. István korában kellett elkészülnie tehát a régi királynői korona felhasználásával a pántos koronának. Talán aurifex Mattheus volt az, aki az új koronát elkészítette, ekkor kapott ugyanis javakat. Az utolsó koronázás (IV. Béláé) 55 évvel V. István koronázása előtt volt, kevesen emlékezhettek arra, milyen volt a régi korona. Ilyenfajta pántkoronát viseltek a karoling uralkodók is. Deér azzal végzi fejtegetését, hogy V. István szükségből, a régi helyett készített koronája nem volt hamisítás, hanem a régi jogállapot helyreállítása.

Végezetül élezzük ki a kérdést, hogy ennyi ellentmondás után még joggal nevezhetjük-e a koronát István király koronájának? Igen, mégha minden ékességéről bebizonyosodnék is, hogy az Árpádok későbbi korában készültek. Nem kétséges, hogy amikor a két koronát összeállították és királyt koronáztak vele, akkor azt hitték és hirdették, hogy ez István király koronája, hiszen csakis a vele való koronázás tette e királyt királlyá! Ez a hagyomány olyan erős és olyan szívós, hogy kell alapja legyen.

Ha szétnézünk nemzeti hagyományaink közt, találunk még ilyenfajta „igaz hagyományt”. Például a bécsi Kincsestárban őrzik „Attila kardját”. Ezt Salamon király édesanyja ajándékozta nordheimi Ottónak, merthogy fiát segítette. Tudván tudjuk, hogy ez az aranyveretes szablya magyar mester munkája a honfoglalást követő évszázadból. Hazudnék tehát a hagyomány? Nem, mert az Árpádok valóban Attila leszármazottjainak vallották magukat, s így e remekívű kard, bár később készült, mégis valóságot hirdetett: azzal a hittel néztek reá, hogy Attiláé volt s a hit alapja igaz volt. A középkorban nem volt még oknyomozó „történeti hitelesség”. A hitelességet a hit adta, amely a jelenségekben a tények feletti világ tükröződését látta. Ugyanígy vagyunk Lehel kürtjével. Valóban Lehelé voltáé? Annyi bizonyos, hogy Lehel törzsfői jelvénye a kürt volt, s a jászberényi elefántcsontkürt a maga korában is drágaság volt. Megvan tehát annak a valószínűsége, hogy éppen Lehelé volt. Hazugság lenne a késői hagyomány? Nem, mert e monda magvában igazság van.

Szerte az országban találnak „avar sáncokat”. Valóban azok lennének? E monda alapjában is történeti értesülés van, mert Nagy Károly egyik leszerelt katonája annakidején részletes beszámolót adott az avar sáncokról. Itt is az a helyzet tehát, hogy a néphit mögött igazság rejtezik.

Nos, hogyan állunk István király koronájával? Nyilván annak is meg kellett legyen a kapcsolata Istvánnal. Nem csodálkoznék például, ha kiderülne,

71